327. poszt - Önarckép bloggal

Jól van, elcsábultam, de nem lesz hosszú, mert hála az égnek, rövid emlékezettel áldott meg az Úristen, és nem lesz nagyívű, mert megtaláltam az idei utolsó betűszerelmem, Kun Árpád Boldog északját.
Egyszer jó régen már volt egy ilyen összefoglaló poszt, de az a blog elveszett, szóval majdnem olyan, mintha eredeti ötletem támadt volna. (Nem.)
Minden hónapból választottam egy jellemző vagy nem jellemző posztot, ami most így utólag valamiért érdekesnek tűnt. Mégiscsak jó ez a blog valamire.
Január - átfutva a bejegyzéseket, hát nem volt egy vidám hónap, de legalább Ulickaját olvastam, és a vállam miatt valami elektromos kezelésre jártam. A szokásos és sajnos tipikus januári vergődés és egészségügyi szarok mellett írtam apámnak, a vér szerintinek mármint, egy bejegyzést. Tíz dolgot magamról. Remélem, örült neki.
A február borzalmasan rossz hónap volt, mert egyrészt februárban halt meg Borbély Szilárd, másrészt túlterhelt is voltam. Közben meg mégis, mert a február az már előtavasz, mint a fákban, bennem is megindult valami kellemes energiaáramlás. Ennek megfelelően sok mindent összehordtam itt a blogon is, írtam komor novellát (Zálog), el nem küldött levelet a kedves halottnak,  de rajongtam kicsit Feynmanért, voltam múzeumban tök helyes nőkkel (Egy délután Whistler mamáival) és született szőkenős bejegyzés is a szerelemről. Annyi sok rosszból erre az utóbbira szeretnék emlékezni leginkább.
Márciusban az volt, hogy voltak dolgok, amiknek tulajdonképpen vége lett, mások meg elkezdődtek, nagy meglepetés nem volt, mert az az egy biztos, hogy legalább sírni lehetett. Borbélyt olvastam, meg Dosztojevszkijt, és voltunk a Teraszon is, lettek jó fotók, de ebből a hónapból a Retust választottam, mert jellemző.
Áprilisban voltunk Gofri védésén Szegeden, ami tök jó volt, és érdekes módon elég sok tört próza is született, meg egy abszurd mini projektdráma. Voltak közös versek Eduardus-szal, meg válás Biedermann módra. Certeau-t olvastam és Graham Greene-t.
A májust kicsit untam, mert köznapos is volt, de voltam Szeszilnél, ami meg nem, és volt más is, tanácstalanság például, útkeresés is, szomorúság és öröm egyszerre. Utak keletkeztek és utak elvesztek. Volt májusegy.
Júniusban kicsit nyár lett. Azt mindig szeretem. Igazi nyár.
Július akkor is a teraszé volt, ha persze nem. Sanctum az a hely, mert benne lakik az Úristen.
Augusztusban voltunk fesztiválozni, de aztán dolgozni kezdtünk, és egy vidám vasárnappal programmal nyitottunk. Erre még jól emlékszem. Nagy Nemzeti Képzavar.
Szeptemberben a Bächer-emléktúránk jó volt, bár volt más is persze, betegség, hülyeség, ami szokott.
Októberben sokat dolgoztam, aztán elmentem Párizsba, ami nem az én Bakonyom, nem is szerettem bele, csak utólag egy kicsit.
November az sötét mindig, de férfi meg kell, úgyhogy azért azt megírtam a sok borongás mellé, hogy minek nekünk a férfi.
A december még túl közel van, még nem szeretem egyik posztot sem eléggé.

Amúgy adatokat nem nagyon tudok mondani, sok zene volt, sok kép, és sokan jártok ide olvasni, aminek leginkább örülök, bár néha csodálkozom rajta. Jó, ha írtok ide valamit, ami eszetekbe jut, de az se baj, ha nem.
Azt hiszem, blog lesz jövőre is, mert nehéz a grafománnak nem írnia. Azt olvastam valami bugyuta tesztben, hogy jó évem lesz, mert megváltozik az életem, hát jó, mintha nem változna mindig, de legyen, majd akkor erről fogok tudósítani.
Más nincs idénre, csak egy kis zene. Vigyázzatok magatokra legyetek szívesek.

Amiben kedvünk telik

Az ember élete úgy telik, ahogy a napjai telnek, olvastam valahol egy bölcs nőtől, akinek persze igaza van, csak éppen így a régi év vége és az új eleje táján olyannyira megszaporodnak a bölcsek, hogy hirtelen soknak is tűnik a világ nettó, egy percre eső bölcs gondolatainak száma. Nem baj ez, csak megjegyeztem. Visszatérve azonban a gondolatra, ezt a nap dolgot iránymutatónak gondoltam erre az új, szerencsésebbnek, kevésbé szomorúnak remélt új esztendőre.
Hogy jobb ember leszek-e idén, nem tudom, de törekszem rá, és jobban, több örömben tervezem tölteni a napjaimat, mint az előzőben.
Tegnap már majdnem írtam egy évértékelő posztot, de aztán kitöröltem az egészet. Most rejtélyeskedhetnék, meg ideologizálhatnék, de az a helyzet, hogy az előszilveszteri összejövetelünk TSB-vel és Emmával olyan kiválóan sikerült, hogy a 31-e jószerével azzal telt, hogy megpróbáljak kijózanodni. Gyakorlatilag hiába. (Ismét felhívom a figyelmemet, hogy nem tanácsos, vagyis tilos, számolatlanul enni a tisztaszeszben (vagy miben) eltett meggyeket. Se pezsgővel, se sehogy. Hova írjam már ezt fel?)
2013 tehát minden örömével és bánatával együtt ugrott, de a lényeg úgyis az, hogy ezt az új, több szempontból is ígéretes évet majd igyekszem hasznosan tölteni. Ennek előszeleként tegnap, ugyan csak a leadási határidő előtt fél órával, sikerült befejeznem egy rövidke angol nyelvű cikket, ami majd egy horvát honlapon/netes újságban jelenik meg.
Egyáltalán nem akarom a világot mindenféle fogadkozásokkal terhelni, de szeretnék  2013-ban (heh, Zsigmond, Zsigmond) 2014-ben jóval kevesebbet bántani másokat, viszont több örömet találni magam számára a napjaimban. A cél az volna, hogy rengeteg olyan dolgot csináljak, ami igazán örömet okoz: írni, fotózni, utazni, zenét hallgatni és együtt lenni azokkal az emberekkel, akiket szeretek.
Hogy mindennel időben elkészülök, hogy nem idegeskedem a világ dolgain, hogy kevesebbet sírok majd, azt úgysem tudom ígérni, de talán ha a jobb dolgokból több lesz, a rosszabbakra kevesebb idő marad. Lám, engem is megfertőzött a bölcsességvírus. Bocsánat.
Ami a blogot illeti, egyelőre ez marad. Ismerünk engem, nem valószínű, hogy ez a helyszín és Izabella Jones kisasszony megéri a 2015-öt, de sebaj. Viszont lesz egy teljesen független fotóblog valahol az éterben valamikor hamarosan (=értsd mondjuk két hónapon belül), mert ezt már többször és többen kérték, de magam is jó ötletnek tartom. Majd szólok, ha ehhez címet is tudok rendelni.
Köszönöm, hogy itt voltatok velem, kedves blogolvasók, és különösen köszönöm, hogy a posztok többsége nem pusztába kiáltott üres szó maradt csak, gondolataitokkal ti magatok adtatok értéket ennek a felületnek. A káromkodásaim és elhamarkodott posztjaim ellenére irántam tanúsított féltő türelmet pedig külön is köszönöm.
Legyen ez az év olyan, amiben kedvünk telik.