2014. január 1., szerda

Amiben kedvünk telik


Az ember élete úgy telik, ahogy a napjai telnek, olvastam valahol egy bölcs nőtől, akinek persze igaza van, csak éppen így a régi év vége és az új eleje táján olyannyira megszaporodnak a bölcsek, hogy hirtelen soknak is tűnik a világ nettó, egy percre eső bölcs gondolatainak száma. Nem baj ez, csak megjegyeztem. Visszatérve azonban a gondolatra, ezt a nap dolgot iránymutatónak gondoltam erre az új, szerencsésebbnek, kevésbé szomorúnak remélt új esztendőre.
Hogy jobb ember leszek-e idén, nem tudom, de törekszem rá, és jobban, több örömben tervezem tölteni a napjaimat, mint az előzőben.
Tegnap már majdnem írtam egy évértékelő posztot, de aztán kitöröltem az egészet. Most rejtélyeskedhetnék, meg ideologizálhatnék, de az a helyzet, hogy az előszilveszteri összejövetelünk TSB-vel és Emmával olyan kiválóan sikerült, hogy a 31-e jószerével azzal telt, hogy megpróbáljak kijózanodni. Gyakorlatilag hiába. (Ismét felhívom a figyelmemet, hogy nem tanácsos, vagyis tilos, számolatlanul enni a tisztaszeszben (vagy miben) eltett meggyeket. Se pezsgővel, se sehogy. Hova írjam már ezt fel?)
2013 tehát minden örömével és bánatával együtt ugrott, de a lényeg úgyis az, hogy ezt az új, több szempontból is ígéretes évet majd igyekszem hasznosan tölteni. Ennek előszeleként tegnap, ugyan csak a leadási határidő előtt fél órával, sikerült befejeznem egy rövidke angol nyelvű cikket, ami majd egy horvát honlapon/netes újságban jelenik meg.
Egyáltalán nem akarom a világot mindenféle fogadkozásokkal terhelni, de szeretnék  2013-ban (heh, Zsigmond, Zsigmond) 2014-ben jóval kevesebbet bántani másokat, viszont több örömet találni magam számára a napjaimban. A cél az volna, hogy rengeteg olyan dolgot csináljak, ami igazán örömet okoz: írni, fotózni, utazni, zenét hallgatni és együtt lenni azokkal az emberekkel, akiket szeretek.
Hogy mindennel időben elkészülök, hogy nem idegeskedem a világ dolgain, hogy kevesebbet sírok majd, azt úgysem tudom ígérni, de talán ha a jobb dolgokból több lesz, a rosszabbakra kevesebb idő marad. Lám, engem is megfertőzött a bölcsességvírus. Bocsánat.
Ami a blogot illeti, egyelőre ez marad. Ismerünk engem, nem valószínű, hogy ez a helyszín és Izabella Jones kisasszony megéri a 2015-öt, de sebaj. Viszont lesz egy teljesen független fotóblog valahol az éterben valamikor hamarosan (=értsd mondjuk két hónapon belül), mert ezt már többször és többen kérték, de magam is jó ötletnek tartom. Majd szólok, ha ehhez címet is tudok rendelni.
Köszönöm, hogy itt voltatok velem, kedves blogolvasók, és különösen köszönöm, hogy a posztok többsége nem pusztába kiáltott üres szó maradt csak, gondolataitokkal ti magatok adtatok értéket ennek a felületnek. A káromkodásaim és elhamarkodott posztjaim ellenére irántam tanúsított féltő türelmet pedig külön is köszönöm.
Legyen ez az év olyan, amiben kedvünk telik.





16 megjegyzés:

  1. én mint rendszeresen visszatérő zugolvasód is azt kívánom - amit magamnak is -, legyen ez az év olyan, amiben kedvünk telik...

    és bár magadról azt írtad,káromkodásaid és elhamarkodott posztjaid is vannak, én ezt tartom értékesebbnek, mert életszerűbb, (jóval, mint üres udvariassági köröket futni )...

    hát rajta, fussunk neki az új évnek

    VálaszTörlés
  2. Legyen! Aztat a fotós blogot mindenképp...Egyébként épp az erdőről jöttem haza, így elsején, először..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, nem ér! Nincs nap, amikor nem irigyellek. :D :D :D

      Törlés
  3. Úgy legyen.
    Évelejei fogadalmaim, elhatározásaim rég nincsenek (bölcs öreg vagyok már ezekhez, úgyse tartanám be:), de ez a szöveged, hogy "írni, fotózni, ..." nekem is bejön. Bejöhetne. Majd kiderül idén. Nálad/Neked remélem sikerül. Szurkolok. És várom a fotóblogot is ám!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Azért veled kapcsolatban lenne még valami. Szép volna, ha 2014 ennyi év látatlan után egy újlipóti közös sétával is gazdagodhatna.

      Törlés
    2. Újlipóti közös séta... Rendben. (Harmincadikán a ház előtt jártam, ablakra felnéztem, még nagyon fáj.) Ahogy lesz időm, írok e-mailt.
      rhumel

      Törlés
  4. Legyen, tényleg! BÚÉK! :)

    VálaszTörlés
  5. Áldás/Átok

    Minden időben
    Legyél. Öröklétedben
    Pillanatvirág.

    (csak hogy legyen itt még kihajigálható bölcselet :)))
    Nagyon köszönök mindent!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szépet írtál megint. Köszönöm. Legyen szép ez az év neked is. :)

      Törlés
  6. Szoktam itt toporogni nálad, ha nem is írok mindig!

    "...több örömet találni magam számára a napjaimban...." Hajrá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Ezt kívánom neked is, ha nem baj.

      Törlés
  7. A bölcsességvírus esetedben megbocsátható.:) Boldog új évet!

    VálaszTörlés