Hétköz

Hétvégeköznek kellene hívni szerintem ezeket a napokat, de mindegy, hagyjuk ezt az elnevezéskényszert. Most, hogy már három napot lehúztam ebből a csodálatos hétből, végeredményben elmondhatom, hogy van élet a beiglin túl is, csak nem olyan édes, és a scola pont olyan, mint Karácsony előtt volt, csak még ... még szürkébb, még nyűgösebb, még értelmetlenebb néha, még szerethetőbb, de ez legalább ritkán.
Talán megjönnek februárra az utolsó tankönyvek is, ami szerintem egy vicc, de oké, ezt engedjük el. Az óraszámok nem csökkennek, Bridget ámokfutott egyet hétfő reggel a nyelvi csoportokkal kapcsolatban. Mosolyogtam rá. Milyen teátrális lenne emiatt felmondani, de milyen jó érzéssel töltene el. A boksz még hátravan, egyelőre csak megfontolás tárgyává kell tennem a ... mit is? A problémát, azt hiszem.
Voltam órát látogatni tegnap. Erről nem akarok beszélni, de nem lett tőle jókedvem, maradjunk annyiban. Persze jó ez az óralátogatás, de azt hiszem, az órán kívüli beszélgetésekből több mindent megtudok a munkáról. Ez egy problematikus kolléga, azért volt sürgős a dolog, de értelme nem sok volt, max hogy lássam, tényleg probléma van vele. És? Semmi nem fog történni. Bridget majd vonogatja a vállát.
Más nagyon nincs, olvasni kell, meg befejezni az óravázlatokat a tananyaghoz, mert február elején Budapestre megyek. Budapestről az jut még eszembe, hogy Eszter lehet, hogy hazaköltözik, hogy zavartalanul tudjon készülni a felvételire (=érettségi, de értjük). Egyrészt örülök, másrészt újabb konfliktusforrás.
Azt hiszem, szeretnék filmeket nézni, de mostanában arra sincs időm. Egyáltalán semmire sincs időm, minden másodperc olyan gyorsan telik, közben mégis vánszorog az idő. (Bridget mikor adja vissza a könyvem?????)
A könyvekről jut eszembe, hogy mostanában azt látom, mindenki olvas körülöttem a kistanáriban, és ez jó érzés. Nincs hozzá közöm, nem azért mondom, csak hogy klassz dolog ez.
Mindjárt itt a félév zárása. Már csak néhány elfekvő témazáró meg szódolgozat vár javításra, egyébként megvagyunk, keddig már csak szóban feleltetek, aztán kész, pénteken konferencia, utána felszabadult ünneplés Gofrival, TSB-vel meg egy másik kolleginával.
A Gitten kint van az Ulickaja kötetről írt pár gondolatom, itt lent pedig az új kedvenc, a Lake Street Dive Rachael Price-szal, amitől elutazomamerikába hangulatom lett. Tudom, marha hideg van arra, de az elmúlt két napban megint olyan fájdalmasan hiányzott minden az ottani életből, hogy legszívesebben azonnal repülőre ültem volna.
Amúgy ez az egész ország egy vicc néha, és naponta támad az az érzésem, hogy kétharmados többségben vannak az elmebetegek errefelé. Ezt biztos azért gondoltam, mert kíváncsiságból megnéztem tegnap két híradót. Hiba volt. Amúgy meg ajánlom Gyuri posztját is a világkép igazításához (lásd oldalsáv: Százhatvanegyezer-nyolcszáz címmel).