Szabadságértesítő

Tegnap jógaórán ellátogattam az itt és most tűhegyére. Nagyon érdekes élmény volt, se nem jó, se nem rossz, de teljes. Ennek örömére ma reggel úgy aludtam, mint a tej. Hiába, a jelen megélése sokat kivesz az emberből. Meg az éjszaka hányó gyerek is sajnos.
Nem tudom, a jóga miatt, vagy mert befejeztem a Stasi-s cikk fordítását, vagy egyszerűen mert már mindegy, de átmenetileg elhagytam a szorongásaimat. Ez egyébként abból is látszik, hogy mást se csinálok, csak vidéki fiúkat hallgatok. Azt hiszem, ez már az utazó üzemmód, úgyhogy talán mindenkinek jobb, ha már ma elköszönök. Ismerve önmagam és a felkészültségi szintem, holnap úgysem lesz időm írni.
Ma még egy Szent Szerda a lányokkal, holnap reggel pedig két óra jóga, aztán munka után útra kelek. Ez alkalommal szó szerint időben és térben is, hiszen a konferencia címe magyarul: A Múlt Jelen van.
Szorítsatok, hogy minden rendben legyen, bár miért is ne lenne. (Zaphod azért tudja még a dolgát, ha lezuhannék, ugye?)
Más nincs. Ha nem jutok nethez, vagy nem lesz időm tisztességes posztot írni, akkor februárban találkozunk. Naplót kötelező írni minden résztvevőnek, úgyhogy biztosan nem vesznek el az emlékeim. És persze lesznek majd képek. Sok kép. Nagyon sok kép.

Egy

Nos, konkrétan egyet kell aludni a Teraszig, ami jó hír, csak azért az nagyon nem ártana, ha az tényleg egy egész lenne, mert ezekkel a félalvásokkal nem sokra megyek.
Tervünk, ha sok nem is, persze akad erre a hétvégére. A péntek hagyományosan a megérkezésé, a szombat most a kiránduló-levélsöprő nap, este pedig talán megnézzük a Wong Kar Wai filmet, a vasárnapi esős időre pedig már csak olvasást és pihenést terveztünk. Remélem, van még piac is szombaton, és azt is, hogy még nem kopaszodtak meg a fák teljesen. Ilyen késő őszön talán még sosem voltunk.
Más nincs, ma valamikor pakoljam össze a cuccaimat, és ne hagyjam itthon a cédéket, ha lehet. Például a the Corrs cédét.

Esőnapok

Az elmúlt két napból vagy stand up comedy számot lenne érdemes írni, vagy Tékozló Homár bejegyzést, de az a helyzet, hogy amikor eljöttem, úgy döntöttem pihenni fogok, és nem húzom fel magam semmin. Nehéz eldönteni, hogy ez a kis buhera-wellness valami iszonyú balfaszkodás eredménye, vagy furfangos lehúzása a nemzetpolgárnak, de Emma és TSB útmutatását követve elengedtem a bosszankodást, és pihentem, örültem annak, ami van, sétáltam, kastélyt néztem, és moziba mentem, ahol egy ex kormányszóvivővel egyetemben megnéztem egy rohadt jó filmet is. Előbbit nem, utóbbit abszolút érdemes volt. Lásd a Gitten.
Azért ha egyszer lesz időm, ami most nincs, elmesélem a masszőrt, meg wellness részleget, ahol fél óránként csapta ki a biztosítékot a foglalatba kötött kínai fényterápia. Meg még sok mást is, de most ismét utazom mindjárt, viszont éljen az óraállítás.
Most ennyi, kocsiba be, ablakot le.
Ezt  a zenét a kocsiban találtam. Asszem ezer éve kaptam valakitől, de most hallgattam meg először.

Szabadságértesítő

Ezt még nem én csináltam, de majd igyekszem.

Kedves Zusammen, a mai nappal a bloggazda szabadságra megy. Eleinte még csak-csak lesz valami hálózat körülöttem, de vasárnap estétől már nem biztos. Ebből az következik, hogy vagy lesznek posztok az elkövetkező tíz napban, vagy nem. Remélem amúgy, hogy igen, kivéve ha lezuhanok, vagy elrabolnak a leánykereskedők a Szajna-partról. Az előbbire kicsi az esély, az utóbbira semmi.
Képek biztos lesznek, és mire visszajövök, addigra talán eligazodom a windows 8 rejtelmeiben is. Vagy kidobom az ablakon a gépem. Legyetek jók.

Más kép

Néha elképzelem, hogy elképzelsz valami nőnek, érdekelne különben, milyennek, hogy mi lennék abban a gondolatban, feketébb vagy szőkébb, femme fatale árnyalat, esetleg valami könnyű, szalmaszín északi nyár. Azt hiszem, szívesen megnézném, hogy mi van a képzeleted festékes dobozán, milyen szám és milyen kép, egy szeplős nő, fiúsan rövid hajjal, vagy inkább egy loboncos lány.
Úgy érzem, dühös vagy mostanában, mert nem tetszik, amit mondok, és az sem, amit írok, mert szerinted lehetnék finomabb mondjuk, tényleg, nem kellenének ilyen kényelmetlen szavak, a mondatok se pontosak vagy nagyon is azok, mindenesetre nem állnak jól annak a dobozon mosolygó nőnek.
Én nem tudom különben, sajnálom-e, hogy ez az elképzelt nő pont nem én vagyok, vagy hogy akarnám-e még, hogy másmilyennek képzelj, végül is kényelmes lehetne az életem mint öltözőajtóra ragasztott, örökké gondtalan naptárkép. Ha nagyon vigyáznál rám, nem simogatnál túl sokat, és egyenletes hőmérsékletet meg páratartalmat biztosítanál, csak évek múlva pöndörödne fel egy picit a bal sarkam.
Alig látszana.

Off

Elutaztam egy kicsit, de visszajövök majd, ha máshogy fúj a szél.

Szabadságértesítő

Kedves mindenki, most elmegyek. Mivel a blogra a nők távoltartási végzést kértek és kaptak, új bejegyzést itt jövő szombaton olvashattok legkorábban. Az oldalsávban viszont egészen biztosan lesz mindig valami olvasásra érdemes.
Ha megjöttünk, beszámolok.
(Technikai: e-mail közelében sem nagyon fordulok elő,  de ha nagyon kellek, a mobilomat természetesen felveszem.)

Az utolsó napok szentjeinek háza

Eljött ez is, igen. Az utolsó tanítási nap szomorú ünnepélyességgel omlik a semmibe évek óta. Nem tudom, hova lett gyerekkorom vakációs öröme a mai gyerekekből, de vidámság helyett fásultság van az arcukon. Elfáradtak, gondolom, meg elegük is van.
Mi tanárok persze még messze vagyunk a megkönnyebbüléstől, még most jönnek csak az érettségi vizsgák, meg a kéthetes iskolai szakmai gyakorlat. Utóbbi a gyerekeknek is reggel nyolctól délután háromig tart majd. Biztosan igen lelkesek lesznek a negyven fokban, akárcsak az órákat tartó kollégák.
Tegnap még arra gondoltam, megírom, milyen flottul mennek a dolgok a gyakorlattal kapcsolatban, hogyan sóztak a nyakunkba megint mindent, oldd meg kreatívan felkiáltással, és hogyan nem kaptam még egy rühes névsort sem, hogy a munkaközösségem által kitalált tananyagot lefénymásoltathassam ma, mert hogy a felelős egyelőre nem bírta magát bevonszolni, pedig úgy tudom, az ő munkaideje ugyanúgy nyolckor kezdődik, mint az enyém. De nem teszem. Nem érdekel. Inkább posztot írok, amíg várakozom rá.  Ezek szerint a tegnap esti vacsoracsatán sikerült alaposan antidepresszálnom magam.
Öreg barátnőnk főzött calabriai csirkét, isteni volt, amihez desszertként Emmával megettük az éves fagyiadagunkat friss eperfagyiból. Én, szerintem, egy kilót. Se ő, se én nem vagyunk nagy fagyirajongók, szóval elismerés ez. A mai másnaposságomat a tegnapi fagyi emlékével tompítom.
Az elmúlt napok kulturális programja Závada Péter volt, de nem voltam teljesen elvarázsolva a programtól. Eleve egyenetlennek érzem a költészetét, de kedvelem azért, szóval nem bántam, hogy elmentem, de nem is lett volna nagy veszteség, ha kihagyom. Mindegy, legalább beszélgettünk kicsit TSB-vel. (Meg az Akkezdet Phiai-s számokat nagyon is szeretem.)
Ma, utolsó OFF programként Borbély Szilárd: Akár akárki című darabját fogjuk megnézni. Csak hogy legyen valami íve a hétnek. Egyébként pedig holnap összeszedem magam, és megpróbálok valami élvezhető beszámolót összehozni az OFF programokról. Na jó, ez nem ígéret.
A lényeg az, hogy a szigorúan vett tanításnak vége. Holnaptól megjobbítom magam, és minden írási, olvasási és sörözési ígéretemnek igyekszem eleget tenni. És igen végre lektorálom a krimit, lefordítom a cikkem magyarra, és csuda kiegyensúlyozott leszek, mert minden reggel jógázni fogok és/vagy tornázni. Vagy nem.

I am/sterdam

Visszatekintek. Talán nem is baj, hogy aludtam néhány napot az amszterdami élményekre.
A konferencia, szeminárium, vagy nem is tudom minek hívjam, rendkívül érdekes és hasznos, meg elgondolkodtató is volt. Öröm volt látni, hogy sok hasonlóan gondolkodó ember él szerte a világban, és (mondjuk ez nem volt vigasztaló,) igazából nekik sem sokkal könnyebb. Az előítéletes gondolkodás, az intolerancia, a rasszizmus megint egyre népszerűbb. Valamelyik történész mondta is, mintha manapság megint oké lenne rasszistának lenni. Szomorú.

Az egyik társunk éppen tegnap írt, hogy mit szólnánk egy kiadványhoz, amibe mindenki írni valami tök jó és előremutató cikket vagy valamit, és azt ki is adná valaki. (Ki?) Szóval kell egy posztszemináriumi dolgozat is. Tetszik. Én, azt hiszem, a gondolkodás fontosságáról, meg a vizuális eszközök felhasználásáról fogok írni, mert ez kapcsolódik a munkámhoz. Cool. Végre nem csak a Biedermann jelenik meg.
Az a helyzet, hogy igazából egyetlen napom volt szabadon nézelődni Amszterdamban, de nem panaszkodom, nem azért mentem, hogy nézelődjek, viszont örülök, hogy így alakultak a dolgok.
A délelőttöt a Rijks Museumban ütöttem el, és ismét beigazolódott, amit régóta gondoltam magamról, nevezetesen, hogy én egy titkos punk vagyok. Sosem az tetszik, ami kötelezően sztárolva van valahol. Nem, nem azt mondom, hogy Vermeer nem fogott meg, ah nagyon is, csak az a csőcselék körülötte ... Van Gogh és Rembrandt sem volt csúnya vagy ilyesmi, szépen is esett a fény a képekre, csak ... csak ott volt az a Mondrian kép, édes Istenem.

Nem tudom, biztos másnak is van ilyen, hogy megy a múzeumban, és egyszer csak ott van előtte valami hihetetlen, valami tökéletes, valami olyan kép, ami megragadja a létezést teljes egészében. (Emlékszem, pár éve ilyen volt egy Monet Philadelphiában.) Szóval ott álltam a félreeső kép előtt egyedül, míg az embertömeg ott tülekedett a tejeskisasszony előtt, és legszívesebben meghaltam volna. Az ember érzi úgy néha, hogy nincs mit mondani többé a világról.
A múzeum után találkoztam egy gyerekkori barátnőmmel, és off-turisztot játszottunk. Jó volt, mentem, amerre vitt, autentik Amszterdam túrára. Ha kevés időnk van egy városra, csak így érdemes, helyi erőt felhasználva. Voltunk piacozni, ettem nyers heringet hagymával és mustárral, megcsodáltam az ezerféle gombát, meg sosetudommegjegyezni nevű zöldséget, és aztán beültünk egy helyre, ahol paprikalevest ettünk fekete kenyérrel. A holland kaja nem is rossz ezek szerint.
Később elvitt a kedvenc anyagboltjába, ahol Ristjana valószínűleg azonnal és önkezével vetne véget az életének gyönyörűségében és elkeseredésében. Láttam egy gyönyörű nemez-szerű sálat 300 euróért. Vagy 400-ért. Végülis mindegy volt. Aztán turisták által nem látogatott utcákat néztünk, kicsit fotóztam, végül elkalauzoltattam magam a Begina házakig. Nagyon tetszett, amit láttam. Azt hiszem Amszterdam olyan kedves, és jó hangulatú város lenne, ha nem tenné tönkre az a sok idelátogató ember, Jó, tudom, önellentmondás, de akkor is. Az a rengeteg bóvlibolt a forgalmas utcákon, meg a hatalmas kanabiszfelhők, meg a bamba, rihegő-röhögő, coffeshop-turista tinédzser ... az nem tetszett egyáltalán. És félre ne értsen senki, nekem aztán nyolc, ki mit szív egyébként, amíg kulturáltan teszi, és amíg nekem nem muszáj ebben részt vennem.
Este már csak sétáltam egy kicsit a gyorsan beköszöntő esti sötétségben, levakartam magamról egy érdeklődő fiatalembert, és nem késtem le a gépem.
Szerintem egyszer majd még visszamegyek, és megnézem ezt a várost színesben is.
Azért ímhol néhány fotó. Fekete is, fehér is, biciklis. (Bocsánat.)

Hír

Felnőtt tartalom.
Ma tipikus turista napot tartok, vagyis igazi jó, kultúrsznobhoz illően fűtött múzeum(ok)ba fogok betérni, meg mindenki ismeri turistás épületeket fogok nézegetni gyakori kávézólátogatással egybekötve. Ennek za a legfőbb oka, hogy bár a derekam jobban van, asszem sikerült a hátamnak megfáznia, vagy hogy is mondjam, szóval ha nem infarktus miatt zsibbad a bak vállam, akkor valami izomgyulladásom van. Ezen a ponton kérem az értem aggódó barátaimat, hogy ne kapjanak agyérgörcsöt, életben fogok maradni. (Ha meg nem, akkor tudják, mi a dolguk.)
Az elmúlt két este régen nem látott barátokat látogattam, egyiküket kábé húsz, másikukat talán huszonöt éve nem láttam. Marha érdekes volt mindkettő. A tegnap este ugyan heves vitába torkollt a barátnőm holland férjével és hát naná, hogy a magyarok balfaszkodása (márelnézést) volt terítéken, (már a demokratikus jogainkat illető balfaszkodásunk), a látogatás emocionális és kulináris hozadéka mellett régi barátnőm kiegyenesítette a gerincem, táncos ugyanis, ért ehhez, szóval egészségügyileg is plusz.
No, most akkor megpróbálok úgy becsomagolni, hogy ne tegyek kárt magamban, és remélhetőleg nem késem le a repülőmet este, meg hasonlók.
Holnap hajnalra otthon vagyok. Most mondjuk el nem tudom képzelni, hogy hétfőn megint tanítok.

KT

A tisztességesen megszervezett konferenciák sajátos bája, hogy az ember alig lát valamit abból a városból, ahol konferenciázik, és azt is mondjuk valószínűleg éjszaka, de mindenképpen sötétedés után. Nos, ez egyelőre egy ilyen tisztességes konferencia, mert a városból a reggeli szürkületen és az ebédszünetben tettestársakkal elkövetett rövid, egészségügyi sétán kívül egyelőre nem láttam semmit. Mire vacsorázni indultunk, természetesen zuhogott az eső, szóval az esti Amszterdam sem kínálkozott fotótémának.

Nem panaszkodom, nem fotózni jöttem, nem turista vagyok, hanem konferenciaturista, innentől KT, ami eleve egy sajátos alfaja az embereknek. Egy tisztességes KT ugyanis rendkívül strapabíró, jól tájékozódik vadidegen országok vadidegen városaiban, de ha nem gyakran kérdez, és barátságosan mosolyog. Szolid eleganciával öltözködik, és van olyan, hogy KT style, persze kelet és a nyugat európai változatban. Egy felkészült KT modern kommunikációs eszközökkel járkál, általában laptoppal vagy okostelefonnal, és megszállottan keresi a (free) wifi kapcsolatot a világgal. Ettől függetlenül a KT szívesen és gyorsan barátkozik, hiszen a konferenciák gyakran a networkingről is szólnak, úgyhogy e-mail lista ide vagy oda, egy KT már első nap megerősített kapcsolati hálóval zárja a napot. Amúgy kávén, narancslén és szendvicseken él, de semmitől nem riad vissza, így az indonéz ételektől is. Este pedig új erőre kap és megismeri a várost.

Én persze csak részben tudok megfelelni a fenti kritériumoknak, mert például ahogy öregszem egyre lassabban barátkozom, és kicsit idegesítenek azok a KT társak, akik akkor is kérdeznek, amikor nincs igazából relevanciája a kérdésüknek, szóval csak azt szeretnék, ha intellektuális nagyságuk előtt leborulnának a társak, de azért a nap végére már megismerkedtem pár emberrel, és persze túlestem a kötelező „Magyar vagy? Nahát, egyszer ismertem egy férfit, aki látott egy magyart, és ejha.” típusú coming-out megnyilatkozásokon is. A legbájosabb a tegnapi gyűjteményből egy holland KT volt, aki kedvesen megjegyezte, mennyire nem vagyok tipikus bolgár nő. Egyet kellett vele értenem.

Annak ellenére, hogy egyedül vagyok magyar, rögtön belebotlottam egy lányba, aki régóta él itt, de Magyarországon született, és egy kedves öltönyös fickóba, aki rögtön magyarul beszélt hozzám, bár holland, és elég hamar kiderült, hogy az Anne Frank House főnöke. Gyakorlatilag hibátlan magyarságát a feleségének köszönheti. Good job, kedves feleség.

A csapat egyébként igen vegyes, holland és horvát kollégák adják a részvevők több, mint felét, rajtuk kívül egy-egy ember van más országokból. Egy kedves román nő, egy mosolygós portugál fickó, egy dühös albán nő, egy visszafogott szerb fiatalember, meg persze én. Fogalmam sincs, hogyan válogattak.

Egyébként minden nagyon szép, az előadók érdekesek, bár provokatívak, a kávé iható, és van egy minden ajtót nyitó kulcsom erre a három napra az Anne Frank Házhoz. Szerintem ez a feltétlen bizalom nagyon holland dolog. Tetszik. A szállásom kényelmes és praktikus, diákszállás egyébként, de egyedül vagyok egy kétágyas szobában. Ennek kivételesen örülök, mert emeletes ágy van, és nem tudom, hogy másznék fel az emeletre a majdnem nem fáj derekammal. De egy eltökélt KT nem panaszkodik, gyógyszereit rendszeresen szedi, este pedig megenged magának egy sört a gyógyszer helyett.

Egyelőre ennyi. Egy elhivatott KT keveset netezik, viszont hosszan reggelizik román kolléganőjével. (Amúgy azt nem is említettem, hogy itt mindenki töritanár, megsz társadalomismeret tanár, szóval egy kicsit kakukktojás vagyok. Ehhez azonban hozzá tartozik az elmaradhatatlan „Nahát, de jól tudsz angolul, persze angoltanár vagy.” rácsodálkozás, amin az utóbbi időben megtanultam kedvesen mosolyogni.)

Ma lesz séta, remélem, sikerül tisztességes képeket csinálnom végre.  

Off