KT

A tisztességesen megszervezett konferenciák sajátos bája, hogy az ember alig lát valamit abból a városból, ahol konferenciázik, és azt is mondjuk valószínűleg éjszaka, de mindenképpen sötétedés után. Nos, ez egyelőre egy ilyen tisztességes konferencia, mert a városból a reggeli szürkületen és az ebédszünetben tettestársakkal elkövetett rövid, egészségügyi sétán kívül egyelőre nem láttam semmit. Mire vacsorázni indultunk, természetesen zuhogott az eső, szóval az esti Amszterdam sem kínálkozott fotótémának.

Nem panaszkodom, nem fotózni jöttem, nem turista vagyok, hanem konferenciaturista, innentől KT, ami eleve egy sajátos alfaja az embereknek. Egy tisztességes KT ugyanis rendkívül strapabíró, jól tájékozódik vadidegen országok vadidegen városaiban, de ha nem gyakran kérdez, és barátságosan mosolyog. Szolid eleganciával öltözködik, és van olyan, hogy KT style, persze kelet és a nyugat európai változatban. Egy felkészült KT modern kommunikációs eszközökkel járkál, általában laptoppal vagy okostelefonnal, és megszállottan keresi a (free) wifi kapcsolatot a világgal. Ettől függetlenül a KT szívesen és gyorsan barátkozik, hiszen a konferenciák gyakran a networkingről is szólnak, úgyhogy e-mail lista ide vagy oda, egy KT már első nap megerősített kapcsolati hálóval zárja a napot. Amúgy kávén, narancslén és szendvicseken él, de semmitől nem riad vissza, így az indonéz ételektől is. Este pedig új erőre kap és megismeri a várost.

Én persze csak részben tudok megfelelni a fenti kritériumoknak, mert például ahogy öregszem egyre lassabban barátkozom, és kicsit idegesítenek azok a KT társak, akik akkor is kérdeznek, amikor nincs igazából relevanciája a kérdésüknek, szóval csak azt szeretnék, ha intellektuális nagyságuk előtt leborulnának a társak, de azért a nap végére már megismerkedtem pár emberrel, és persze túlestem a kötelező „Magyar vagy? Nahát, egyszer ismertem egy férfit, aki látott egy magyart, és ejha.” típusú coming-out megnyilatkozásokon is. A legbájosabb a tegnapi gyűjteményből egy holland KT volt, aki kedvesen megjegyezte, mennyire nem vagyok tipikus bolgár nő. Egyet kellett vele értenem.

Annak ellenére, hogy egyedül vagyok magyar, rögtön belebotlottam egy lányba, aki régóta él itt, de Magyarországon született, és egy kedves öltönyös fickóba, aki rögtön magyarul beszélt hozzám, bár holland, és elég hamar kiderült, hogy az Anne Frank House főnöke. Gyakorlatilag hibátlan magyarságát a feleségének köszönheti. Good job, kedves feleség.

A csapat egyébként igen vegyes, holland és horvát kollégák adják a részvevők több, mint felét, rajtuk kívül egy-egy ember van más országokból. Egy kedves román nő, egy mosolygós portugál fickó, egy dühös albán nő, egy visszafogott szerb fiatalember, meg persze én. Fogalmam sincs, hogyan válogattak.

Egyébként minden nagyon szép, az előadók érdekesek, bár provokatívak, a kávé iható, és van egy minden ajtót nyitó kulcsom erre a három napra az Anne Frank Házhoz. Szerintem ez a feltétlen bizalom nagyon holland dolog. Tetszik. A szállásom kényelmes és praktikus, diákszállás egyébként, de egyedül vagyok egy kétágyas szobában. Ennek kivételesen örülök, mert emeletes ágy van, és nem tudom, hogy másznék fel az emeletre a majdnem nem fáj derekammal. De egy eltökélt KT nem panaszkodik, gyógyszereit rendszeresen szedi, este pedig megenged magának egy sört a gyógyszer helyett.

Egyelőre ennyi. Egy elhivatott KT keveset netezik, viszont hosszan reggelizik román kolléganőjével. (Amúgy azt nem is említettem, hogy itt mindenki töritanár, megsz társadalomismeret tanár, szóval egy kicsit kakukktojás vagyok. Ehhez azonban hozzá tartozik az elmaradhatatlan „Nahát, de jól tudsz angolul, persze angoltanár vagy.” rácsodálkozás, amin az utóbbi időben megtanultam kedvesen mosolyogni.)

Ma lesz séta, remélem, sikerül tisztességes képeket csinálnom végre.