Minta

Az is biztos, hogy minden elkezdődik valahol. Lesz az időnek egy olyan kis felfeslése, ami eleinte ártatlannak néz ki, és nem is tulajdonít az ember neki különösebb jelentőséget, aztán mégis valahogyan, megmagyarázhatatlanul, alágyűlik a fájdalom vagy éppen a szeretet, a szomorúság, meg azért néha az öröm is.
Sokszor gondolok arra, hogy az élet is így kezdődik. Áll valaki valahol, nyár van vagy tél, esetleg ősz vagy valami más, de nincs teljesen sötét, az biztos, elnéz a távolba, és az idő szövedéke alá belesóhajt egy apró jelet, egy kis hiányt, a kívánásnak egy cérnaszakadását, és akkor az idő szövedéke majdnem észrevehetetlenül kettéfeslik, odahordódik a feslésbe egy csomó öröm, néhány jóízű nevetés, pár keserűség, sok szomorúság és elhanyagolható mennyiségű csalódás, meg fájdalom is. És akkor a feslésben élet lesz, most mindegy kié, az időben megint lesz egy életnyire tágult itt és most és én.
Ezek egyébként egészen szép és színes kis világok tudnak lenni, de néha szürkék és szűkek, és nem nagyon lehet megmondani, hogy mi ennek a különbségnek az oka. Mindenki úgy hívja, ahogy akarja. Többen sorsnak szokták, de ez csak megállapodás kérdése. Hívhatnánk univerzális rendezőelvnek vagy kötésmintának is. Egy sima, egy fordított.
Az is biztos, hogy ahogy az élet, úgy a halál is elkezdődik valahol. Nem koordinátákra gondolok, hanem időpillanatokra. Arra gondolok, hogy áll valaki valahol, nyár van vagy tél, esetleg ősz vagy valami más, de már majdnem teljesen sötét van, elnéz a távolba, és az idő szövedékébe belesóhajt egy apró kis jelet, Isten hiányát, a kívánásnak egy cérnaszakadását, és akkor a kis életzsák egyik szála halkan elengedi a szomszédját, a zsák alja kiszakad, hullik belőle kifelé az élet, egészen addig, amíg nem marad benne semmi csak az idő emléke. Akkor vége van annak az életnek.
Minden úgy kezdődik és úgy ér véget, hogy áll valaki valahol, nyár van vagy tél, esetleg ősz vagy valami más, lehet hogy sötét van, lehet hogy világos, elnéz a távolba, és az idő szövedékébe belesóhajt egy apró kis jelet. Akkor az idő megremeg, a sóhaj végighullámzik a világegyetemek sokaságán, és kezdődnek és befejeződnek a dolgok. És nem tudjuk, ez hányadik nap, de nem is fontos.