Mihez

Hogy mihez kezdünk az idővel, ami megadatik.

Az idő, ami mondjuk szépen fogalmazva is legalább szubjektív, őszintén fogalmazva meg egy elkényeztetett hülyegyerek, különösen is mérhetetlennek bizonyult ezen a héten. Ezen azt értem, hogy úgy érzem, két életre eleget csináltam. Igaz, nem mindig jól és nem mindig jót, de jó szándékkal és hát egy fikarcnyit azért mégiscsak előre haladva azon a képzeletben végtelenített időszalagon, amit életnek hívok. Úgy előre, mintha lenne remény arra is, hogy majd egyszer nem valami mocsárba ragadva fulladok bele.

A hét eleje lírai hangulatban telt, ami már eleve, jellegénél fogva mindig is maga a végtelen, parttalan idő, vagy hát az időn kívüliség éppen. (Jó az időn kívül lenni szerintem, még ha ritkán is adatik meg ez az embernek.) A líra mellé jutott epika is azért, munka értsük így, meg a szívességből végzett olvasás-lektorálás is. Lehet mondani, hogy hülye vagyok, de szeretek olvasni, és sok dolog érdekel, és ha már egyszer így van, akkor az ember a barátait olvassa el legelőször is, mert ez a minimum, amit az ember a szeretetért adhat. Majd felírja az Úristen a sok megvetendő dologgal átellenbe arra a táblácskára. Aszongya, hááát hmm ... 456 bűn, több halálos is, de legalább olvasott. Keressünk neki valami csendes, félreeső üstöt.
Közben lassan, de olvasok, ezt-azt, nyilván sosem azt, amit kellene, de ez most kevésbé számít. (Értsd nem érdekel. Mér' kell nekem Murakami Harukit????)

Annyiféle idő volt a héten, hogy a főnököm pitiánerkedései hirtelen röpke, lényegtelen momentumokká zsugorodtak az életemben. Felidézni sem egyszerű őket. Hétfőn az volt, hogy Biedrmann akkor a neved mellett nem tudom, szerepelhet-e a budapesti rendezvényen az iskola neve. Lefordítom: ha valakinek nem tetszik a dolog, legalább ne rúgják ki. Öncenzúra, isten hozott. A másik mai, hogy akkor a kötelező dolgokat hogyan címkézzük fel a munkaidő-nyilvántartásban. Azért Bidermann, ezt írjad át. Átírtam. Nemtom mire. Tökmindegy. Az egész egy hihetetlen baromság.

Különben alig érek rá, de nem tudom, mi ütött belém, mert nem érdekel. Fejben számolom a másodperceket. Minden másodpercre kettőt számolok. Ettől több időm van, és nem stresszelek. Tök jó.

Az van még, hogy Karácsony lett. Brownie-t sütöttem, ami egyáltalán nem hasonlít a múltkorira, de Eszter közben berakta Buble karácsonyi cédéjét, szóval ez ilyen pavlovi reflexként elindította a tejóistenajándékotkellkészítenem reflexemet. Elővettem Martha Stewartot is de meglepve láttam, hogy már majdnem mindent megcsináltam belőle. Na jó nem, szóval Emma, Gofri meg Ristjana ajándéka ki van gondolva. A két nőmé még nincs, vagyis évek óta ki van, de ahhoz minden másodpercre hármat kellene számolnom.

Holnap egész nap dolgozom. Vasárnap végre találkozom Mihállyal és TSB-vel, hétfőn Gyémánt Kör Emmával (ugye???),  kedden műtik a nagyfiút, szerdán filmklub, csütörtökön Amadinda koncert. Keddhez egy hétre pedig elutazom. Aztán hazajövök, és elutazom. Aztán hazajövök. Aztán ... Jó. Ma elkezdem készíteni a karácsonyi ajándékokat.