Gerinc

Felnőtt tartalom!
Jó, hát az én türelmemnek is van határa. Tényleg. Jó gyerek voltam, feküdtem, szedtem a szarokat, de most már elég. Napok óta csak ezt a kibaszott plafont nézem, és ennyit még a Sixtus kápolna plafonját se tudnám nézni egyvégtében. Vagy de, de akkor csókolom, tessék a Michelangelót idetranszportálni az időben, aztán egye fene, elnézem, ahogy festegeti nekem a Jóistent, meg az ő kedves kis ölebét, Ádámot.
Szerintem fizikálisan semmilyen javulást nem tudok felmutatni az elmúlt időszak alatt, viszont az idegállapotom gyorsan romlik, amin a beszedett legális drogok nemigen segítenek, szóval nem tudom, mit kellene csinálni.
Ma ahogy azt a hülye, otthon unatkozó betegek szokták, rágugliztam a porckorongsérvre. Bár ne tettem volna. Olyanokat írtak, hogy "mindig nagy fájdalommal jár", hát hihetetlen, ha nem írják, nem is jövök rá, hogy ez az érzés, ami deréktól lefelé kitépi az összes idegszálam, ez a fájdalom. De nem ez a csúcs, hanem amikor azt írja, hogy kialakulásában nagy szerepe van a munkahelyi és a családi stressznek. És ha ez így van, azt meg kell osztani a kezelőorvossal. Ne bassz föl, tényleg? Van olyan betegség, aminek nincs köze a munkahelyi és a családi stresszhez? Na? Ja nincs? Aha. Látom magam: itt fáj kedves doktor, de az mind semmi, mert a főnököm se kedvel, és otthon se rózsás a helyzet, mert senki sem mosogat helyettem.
Ugyan. Így vagy én, vagy a doki köt ki a diliházban. Esetleg mindketten. Totális baromság. Így én is lehetnék orvos. Fáj, igen? És a kedves édesanyjával milyen a viszonya? Aha. Reménytelen. Vegyen egy csinos koporsót. Pont leárazás van az öcsém üzletében.
Szóval nem tudom, de elég volt ebből. Esetleg hozzon már valaki egy viszonylag steril csontfűrészt, és amputáljon mindent deréktől lefelé. Én meg szerzek egy klassz kis gördeszkát, és elgurigázok vele ebben a hátralevő pár évben. Meglátjátok, ettől elmúlik rólam a munkahelyi és a családi stressz egykettőre.
Na jó. Csináljunk valami értelmeset. Hallgassunk Avishai Cohent.