Szóhasználat

Ez egy istenverte vidék! Nem azt mondom most, hogy átkozott, pedig szinonimák, de nem tudom megmondani, hogy miért használom egyszer így, egyszer úgy. Valahogy az istenverte, hiába káromkodás, az Isten nevét hiába számra vevő lázadás, az átkozott nekem csúnyább, mert tevőleges. Abban nem csak valami külső szerencsétlenség, hanem közreműködés van, ebben elhárítás, elszenvedés, vétlen balsors, abban cselekedet.
Apai nagyanyám sokat és szívesen átkozódott. Érdekes módon leginkább a gyerekeit átkozta, meg nagyapámat, minket unokákat soha, de én ettől függetlenül is féltem tőle, mert meg voltam győződve róla, hogy apám sorvadt karjának is ő volt az oka. Hogy biztosan megátkozta gyerekkorában.
Apám bal felkarja egyébként nem az átok, hanem gyermekbénulás miatt sorvadt el öt vagy hat éves korában, és éppenséggel szerencséje is volt, hiszen nem a lábát érte a sorvadás, nem szorult mankóra vagy tolókocsira, bár ha úgy vesszük, ebbe meg belehalt végülis, ebbe a sorvadásba, mert a szíve is kicsi maradt. Gyerekszív. Ahhoz képest sokáig élt.

Istenverte vidék ez, ahol rovásírással büntetik a gyereket az iskolában (nem az enyémet, cikkben olvastam), és ahol a háziorvos azt mondja a beteg gyereknek (tanítvány) miután belenézett a torkába, hogy vagy fekélye, vagy rákja van, majd megmondják neki a kórházban. Mondhatnám, hogy á, dehogy, újságírói túlzás, meg a gyerek értette félre az orvost, de nem vagyok benne biztos. Még emlékszem az első ultrahangos fickóra a pajzsmirigy sagából. Csak hát gyerek, ugye, annak nem kellene ilyen meggondolatlanul mondani dolgokat, és akkor nem ülne úgy az órámon, hogy csak mered a falra, mert azon jár az esze, hogy meg fog halni. És akkor még az is lehet, hogy tényleg meg fog halni.

Más nincs, temérdek óra van, unalom van, nyomasztás van, időhiány van, teraszvágy van. Tegnap Mihály nem jött ebédelni, mert helyettünk dolgozott sajnos, mi meg cserébe duzzogtunk. Nem akarok megváltozni, és nem akarok ilyen maradni. Ez most egy kicsit más dolog, de ez is eszembe jutott, mert reggel minden egyszerre jut eszembe. Álmomban valami éjszakai rendezvényen voltunk, ott volt Mihály is az erdőben, de ez csak a végén derült ki, amikor végre haza lehetett menni. Álmomban nagyon álmos voltam. Istenverte álmok egy istenverte ország  istenverte vidéki városából.

Holnap készül rólam egy fotó. Ezt most kifejezetten érdekesnek találom, pedig kevés dolog van, amit jobban utálok, mint amikor fényképeznek. Egyszerűen nem bízom a fényképészekben. A holnapi fotós kivétel. Azért kivétel, mert festő. Vagy szobrász? Mindegy. Az a lényeg, hogy tudom hogyan látja a világot, és az tetszik nekem. Most majd megnézem, hogy hogyan lát engem.