Ellenállás

Az az elképzelés, nem az enyém, valamiféle doktoroké nyilván, mert azt nem hihetem, hogy ezt az egészet azok a fehér köpenyes nők találták volna ki, akik mindig olyan mosolygósan fogadnak az ajtóban, szóval a doktorok, igen, azt találták ki, hogy az emberi testen átfolyó elektromosság jótékony hatással van a belső szervekre.
Fekszem hason, a meztelen hátamra melegvizes ruhákat tesz a kicsi nő, aztán drótokat köt rá, és azt mondja, hogy akkor most indítom. Ez úgy hangzik, mint Houston. Visszaszámolok. 10, 9, 8 ... Érkezik az áram. Csíp, de az a jó, ha valamennyire csíp, mert akkor használ, vagy nem tudom, akkor az ember végre tisztába jön vele, hogy él. Csípj meg, hogy nem álmodom. Az elektromos áram engedelmes váltóhullámokban lép a testembe, melynek elektronjai és protonjai (hogy a neutronokról és egyebekről ne is beszéljek) hirtelen meglepetéssel reagálnak. Mia ...? Vendégség van, nem érünk rá szarozni, mondják az új elektronok, lökik odébb a sajátjaimat kissé udvariatlanul, taszigálódás kezdődik, Türelmetlen Tesco sor.
Van bennem ellenállás, azt hiszem. Jele R. Fekszem hason, a hátamra és a derekamra rakott homokzsákok alatt moccanni sem lehet, meg eleinte izgulok is, el ne csússzanak a tappancsok, mert akkor aztán máshonnan és máshova indulnak az elektronok, és akkor az sem kizárt, hogy a többi részecském örökre eltűnik a vonuló elektronok között. Az elektronok nem V alakban húznak el, hanem rég bevált, szabályos katonai alakzatokban.
Számokkal egyelőre nem tudom bizonyítani, de Ohm törvénye az emberi testben nem érvényes, a feszültség itt annál kisebb, minél nagyobb az átfolyó áram erőssége. (Biedermann-törvény, az emberi testben mérhető pszichés feszültség jele F, mértékegysége a fuck. A fizika nyelve az angol, csak mondom. )
Fekszem hason, sokadszor vagyok itt, együtt hullámzom a testembe lépő elektronokkal, belém hullámzik az univerzum, még hirtelen arra gondolok, ez itt a Mátrix, aztán az első elektronok elérik az agyat, a többire pedig nem emlékszem, arra csak, hogy elmosolyodom, sóhajtok egyet, és az utolsó fél másodpercben még próbálok gondolni valamire, de a gondolatnak már nincs meg a vége, odébb lebeg.
Azt hiszem, alszom míg a testem feltöltik elektronokkal. Álmodni is szoktam, de nem tudom, miről, talán amiről ők akarják, a fehér köpenyesek. Arra gondolok, a mennyország is ilyesmi, csak ott a lélek áramlik, mindenen át, ellenállás nélkül, nem az elektronok. Bár ki tudja ... miből áll a lélek?
Azt mondta tegnap a kicsi nő, hogy többet nem kell mennem, most már megleszek. Igaza lehet. Meg is halhatok. Nincs már bennem ellenállás.