Teremtés

Az egeket és a földeket. Aztán fényeket a sötétségben. Mennyeket és vizeket, szárazföldeket, nappalokat és éjszakákat, állatokat és növényeket. Isten mindenből kettőt teremtett. Egyet magának, egyet az embernek. De a két világ közé mégis határvonalat húzott - vékony, áttetsző vágyak szálaiból szőtt tükörszövetet, ami átengedni egyik világ képét a másikba. Ezért sóvárog a teremtés fáradságos napjai óta Isten szünet nélkül a föld után, az ember pedig Isten világa után.
De az Úr nem hibázott, a terv tökéletes - mind Istennek, mind az embernek szeretnie kell, mert az örök kettő csak a szerelem határvonalán találkozhat újra, és csak abban a pillanatban lehet a Kettő - Isten és az ember ismét Egy.
Ezt az égi szerelmet utánozza a földi szerelem, és minden bizonnyal ezért tapasztalhatjuk mi magunk is, hogy mind Isten, mind az ember oly gyakran ül várakozó-szerelmesen vízpartokon, csodálja világának tükörképét, és a tükörképben a másikat: az ember Istent, Isten pedig az embert.

(Mert bár a kettő az első prímszám, az Egy mindig előrébb való.)

Mindehhez Cécile Verny énekli el Elisabeth Barrett Browning 43. portugál szonettjével, hogyan is lehet szeretni:

How do I love thee? Let me count the ways. 
I love thee to the depth and breadth and height 
My soul can reach, when feeling out of sight 
For the ends of Being and ideal Grace. 
I love thee to the level of everyday's 
Most quiet need, by sun and candle-light. 
I love thee freely, as men strive for Right; 
I love thee purely, as they turn from Praise. 
I love thee with the passion put to use 
In my old griefs, and with my childhood's faith. 
I love thee with a love I seemed to lose 
With my lost saints!---I love thee with the breath, 
Smiles, tears, of all my life!---and, if God choose, 
I shall but love thee better after death.

(Babits Mihály fordítása:

Mennyire szeretlek? Hadd számolj csak!

Magosában, hosszában s széltében szeretlek.

A térnek hova lelkem elér, ha száll s felkél

a lét határa az Úrhoz, ki elvesz s ad.

Szeretlek halk vágyában a köznapoknak, 

mikor a nap ragyog s a gyertya ég.

Szeretlek lángra gyúló szenvedéllyel,

bánatom erejével, gyermekkorom hitével.

Szeretlek lélegzetemmel, mosolyommal s könnyemmel,

szeretlek elveszett szentjeim helyett, 

Ennél jobban csak az Úr kegyelmével, 

halálom órája után szerethetlek.)