Neuro

Van ez az izém. Hogyishívjákom. Neurózis vagy dili, esetleg agybaj, becézd, ahogy akarod. Bár a péntek esti exes (=tanítványok) mulatság igen jól sikerült, a hétvége hol nyűglődéssel, hol alvással telt, ma reggelre ismét csodálatos kis fizikális tüneteket tudtam produkálni. És ezen bizony az sem segít, hogy mindezzel tökéletesen tisztában vagyok, látom is magam kívülről, de hiába. Ennyit az én felettes énemről. (Bekaphatja.)
Mindennek ellenére dolgozom, de ha annyit mondok, a hátam közepére se, akkor nagyon jólnevelt úrilány formámat hozom. Hogy teljes legyen a kép a szellemi nyomorról, annyit elárulok, ma reggel minden kollégám hasonló állapotban volt, úgyhogy az ominózus happy kistanári is inkább Csehov cseresznyéskertjére hasonlított, és nem hogy nem jött a moszkvai vonat, de már a semmi se volt ugyanaz, mint régen. Hát így.
Egyébként nyilván rémes elmaradásban vagyok minden tervemhez képest, és úgy csúszik ki az idő a kezem közül, mint izzadt hegymászó tenyeréből a mentésre siető társ csuklója. A zuhanás is lehet vonzó állapot.
A hét ennek megfelelően zavarosnak ígérkezik ma este kvízzel, holnap TSB exeivel múlatjuk az időt, csütörtökön meg a tanári karácsonnyal (sic!), ami nem más mint a végső kétségbeesés ízléstelen és reménytelen éves csúcsa, ahol természetesen még berúgni sem lehet.
Egyelőre a péntek túl messze van, de ma még nem sírtam, csak tegnap egy kicsit a könyvesboltban, az viszont szinte nem számít, lehetett a meghatottságtól is.
Azt hiszem, más nincs, csak a masszív szürkeség, meg az, hogy kellene egy másik univerzum. Nem tudom, esetleg küldene valaki?