Perfekció

Advent második napjának citrom-verbéna illata van. Ezt az illatot még nagyon régen teremtette Isten, még akkoriban, amikor a világ sűrű és sötét volt, Isten pedig egyedül érezte magát benne, és szeretett volna valami vigasztalót, valamit, amitől kevésbé érzi úgy, hogy azért vettetett erre a sötét és hideg helyre, hogy az örökkévalóságig egyedül bolyongjon benne.
Valamivel később, jóval azután, hogy fia született, Isten rászokott arra, hogy Advent második napján citrom-verbéna teát igyon reggelente. Ilyenkor előveszi az illatot is, meg maga elé teszi az asztalra a teát, sokáig nézi a bögrében kavargó világegyetemet, elkeseredik, sírni is szeretne, bár hogy tud-e még Isten sírni, arról nincsenek információink, de aztán megnyugszik, mert arra gondol, hogy bár a teremtést valószínűleg több helyen is elszúrta, van, ami mégiscsak tökéletesre sikerült. Ilyen a citrom-verbéna illata, ilyen Mozart, pár szonett az angol tollából, no meg a zongora. És akkor általában belátja, hogy ez akkor is jól van így, ha végeredményben ennél azért régen jóval nagyobb boldogságot is el tudott képzelni magának.