Él

Nehéz megmondani, hogy melyik kifejezőbb szó, az edge vagy az él, de lehet, hogy nem is kell megmondani, mert azért a határvonal hangzó hirtelenségében nagyon is hasonlítanak.
Mindjárt vége van az évnek naptárilag, és a tanításnak is, bár annak nyilván csak átmenetileg. Rövid ez a két hét, pedig még el sem kezdődött. Előre hiányzik az idő. Szamárság.
Az élen kívül, a várakozáson kívül nem sok minden van. Hétfőn megnyertük az őszi kvíz szezont, az örömteli volt, tegnap forralt boroztunk TSB exeivel, ma pedig megyek az aranykezű masszőrhöz. Egész nap arra az előmelegített ágyra fogok gondolni, meg a francia sanzonjaira, azt hiszem.
Persze még dolgozatokat íratok, meg órákat tartok, de őszintén szólva most egy kicsit nem érdekel ez az egész, gondolatban valahol máshol vagyok. Hogy hol, nem is biztos, hogy meg tudom mondani. Valami másik világ másik időpillanatában. Az álom és az ébrenlét határán.
Múltkor le kellett írnom az álmom, mert hiába álmodtam egy egész csodálatosan hosszú mozifilmet, a jelenetek kezdtek eltünedezni, helyet cserélni egymással. Az álmaira vigyázzon az ember, ha lehet. Abban az álomban egyébként volt egy plakát a falon. Egy fiatal lány volt rajta valami ablakban, én a plakáthoz léptem, kitéptem  a lányt és zsebre vágtam. Arra gondoltam, legalább ő legyen szabad. Ez volt a zárókép.
Más nincs. Mihályt megint nem láttuk napok óta. De jól van, nem nyafogok, úgyis lesz idén is egy óra karácsony legalább.