Definitív

Azon gondolkodom, hogy is hívják azt a természettudományban, amikor egy jelenség kötelezően meghatározza a másikat és viszont, de nem jut eszembe. Az illatokról van szó egyébként, meg a helyükről. Vannak ugyanis illatok, szagok, amiket egy bizonyos helyen mindig érzünk, vagy érezni vélünk, illetve amiket érezve azonnal felidéződik bennünk az, hol éreztük azt először. Meglepő (vagy nem meglepő?) módon ezekből jó sokat tud elraktározni az agyunk, így alkalomadtán, mint bűvész a kalapból, kéretlenül is elővarázsolja az emlékcsomagot.
Arra gyanakszom egyébként, hogy ez a feltételes reflex jó mélyen lakik, valahol az agytörzsben, hogy aztán, ahogy ez a mélyen lakó dolgokra amúgy is jellemző, a legváratlanabb pillanatokban tépje föl az emlékezés rejtett ajtaját, és vigyorogjon a képünkbe: helló, ugye nem felejtettél el?
A gyorséttermek hamisítatlan sültkrumpli illata nekem például nem a McDonaldsot, hanem egy havas morgantown-i utcát juttat az eszembe, ahol félálomban munkába vagy hullafáradtan hazafelé gyalogolva egy gyorsétterem külvilágra ürítő szellőzőjén keresztül jutottam először ehhez az illatélményhez. Akkor nem nagyon értettem, hogy lehet annak az utcának mindig sültkrumpli szaga, de ma már persze értem, mert itt is lehet sültkrumplit enni reggelire, ebédre, vacsorára, ahogy tetszik. Ez azonban nem változtat azon, hogy nekem a gyorséttermi sültkrumpliról az a bizonyos havas utca ugrik be, mint ahogy a májusi olajfűz illatáról egy rég meghalt költő barátom, a decemberi hóesésről pedig Markék nappalijának és a ShopRite-ban vett zsemlének az illata egyszerre.
Pár hónapja rendszeresen kamillaillatot érzek a házunk közelében. Pontosabban a gáztűzhelyen másodszorra melegített, inhalálási célra ázó, már nem is olyan friss kamilla illatát. Nem tudom megfejteni, honnan érkezik ez az illat, főleg így tél közepén, de mintha a házunk melletti kis rétnek lenne ilyen illata. Rejtélyes.
Az illatok egyébként veszélyes dolgok is lehetnek, mert mágikus erejüknél fogva nem csak helyekhez, emberekhez is köthetők, így aki egyszer illatot ajándékoz, azt kockáztatja, hogy valakit esetleg örökre magához láncol. De ez már csak így mellékesen jutott az eszembe.

(A képet a flickr.com-on találtam, és Virginia Sanderson szemét dicséri.)