Élettábor

Csütörtök este az adventi vacsoracsatánk házigazdájánál, Emmánál került szóba az álomtábor kifejezés, amin nem egyhetes, Isten szabad ege alatt eltöltött tábort kell érteni, ahol napi két álom kötelező, hanem egy kéthetes pszichoterápiát, ahol megtanulják a résztvevők, hogyan is értelmezzék az álmaikat, és hogy mihez is kezdjenek akkor ezzel az értelmezéssel. Biztos szórakoztató dolog, nem tudom, de nekem valószínűleg nem érné meg, mert az utóbbi hetekből összesen egy álmomra emlékszem, melyben vonattal utaztam valahová, ennek az értelmezéséhez meg nem kell egy született Zsigmondnak lenni ugyebár.
A vacsora és a beszélgetés is finom volt, leszámítva azt a kis epizódot, amikor az én életem került terítékre. Jó, túléltem, felnőtt ember vagyok, szembe tudok nézni a kritikával, és el is tudom ismerni, ha ostobaságot csinálok. Akkor is, ha jó sok van ezekből az ostobaságokból, és ha elég pontosan tudom, hogyan kellene jól, de legalábbis jobban élnem az életem, de most fájós karral valahogy nem volt kedvem az önmarcangoláshoz. Ez van.
Különben meg meggyőződésem, hogy nem álomtábort, hanem élettábort kellene szervezni, ahol nem tanítanánk mi meg a résztvevőket az életre, csak segítenénk nekik úgy csinálni, hogy az életük arra a kis időre, amit velünk töltenek, élhető legyen. Nem bonyolult. Beszélgetni kellene, olvasni, mindennapi tevékenységeket végezni, és gyakran megérinteni a másikat.
Mindegyik mozzanat nagyon fontos, de tegnap délután arra jöttem rá, hogy ebben az érintős dologban eléggé el vagyok maradva az utóbbi hetekben. Emma gyógymasszőrénél voltam ugyanis, ahova volt olyan drága a nő, és bejelentett engem is, hátha az segít egy kicsit a fájdalmaimon, és örömmel mondom, hogy tényleg, mert már kilenc órája nem vettem be fájdalomcsillapítót, ami négyhetes csúcs.
Nagyon jó volt. Meleg ágy várt, valami francia zene, és a lány keze is meleg és illatos volt. Minden görcsömet azért nem sikerült maradéktalanul kimasszíroznia a hátamból, de félálomban éreztem, ahogy a feszültség menekül az izmok közül.
Nem mondom, hogy már nem fáj a hátam és a karom, vagy hogy nem zsibbad az ujjam, de sokkal jobban érzem magam, mint korábban. Hiába, bármennyire is öntudatos az ember, kell hogy a bőréhez más is hozzáérjen olykor, és kell egy másik test melegsége is. Az ember nem magányos lény.
Élettábort kellene nekünk nyitni, azt hiszem, és szerintem bevehetnénk Emmát is negyediknek a bizniszbe, mert azon kívül, hogy tök jól megvagyunk vele, kiváló szervező, és nagyszerű üzleti érzéke van. A tábor valahol nem túl messze a Balatontól lenne, hogy rálássunk a víztükörre, és érezzük, hogy végeredményben van annak célja, hogy itt vagyunk ezen a földön. Most már csak egy befektetőt kell keresnünk.