Izabella di Verona 3. nap

Harmadnapon hazamegyünk. A történet nem pont így szólt, de hát a világ változik, és vele változnak a legendák is. A találkozóknak is vége szakad, pláne ha sosem volt tervben a végtelen.

Ma (értsd tegnap) reggel arra ébredtünk, hogy az éjszaka nem költöztettek minket másik szobába, és ez kifejezetten jó érzés volt. Most, hogy így visszagondolok, az se volt rossz, hogy lezuhanyoztam, de az a mai párás nap után valójában már csak távoli emléknek tűnik.

Reggelire az volt, ami előző reggel is, szóval amit találtál. Zsemle, lekvár, méz, kifli. AZ élet nem attól lesz jobb, hogy sokféle dologgal veszi magát körül az ember. Gondolom ennek a fajta ellátásnak ez az üzenete a mi kis mediterrán Yodánktól. Hát jó. Én hajlandó vagyok tanulni.

Reggeli után Gigi viszonylag gyorsan abszolválta a számlánkat, bár a számlázási címet, amit tegnap adtam neki, elhagyta adószámostól, mindenestől, de nagyon ott voltunk a szeren, mert a kolleginánál volt egy titkos másolat. Gigi azt mondta, azt hitte, ez valami névjegykártya volt. Nade akkor meg hova rakta, kérdeztem, de hogy minek ugye, azt magam sem tudom.

A ma délelőtt még munkával telt, csoportmunka volt, hogy egész pontos legyek, ahol mi két horvát partnerrel dolgoztunk együtt, és szerintem sok érdekes dolgot megtudtunk egymástól. Dél körül e-mail listát írtunk, és bár még reggel a trafikba menet megkérdeztem Paolótól a jazzfesztivál helyszínét, azt hiszem, nem emlékszem, hova is írtam fel, ez majd jól jön. Amúgy is meg kellett ígérnem, hogy elmegyek a filmfesztiválra, úgyhogy ezt majd priváte le kell leveleznünk egymással.

Azért az tényleg érdekes, hogy néha milyen egyszerűen rá lehet találni azokra az emberekre, akikkel aztán a világ dolgairól könnyen és akadályok nélkül el lehet beszélgetni. Nem úgy értem, hogy ugyanazt gondoljuk, hanem inkább, hogy nagyon hasonló a gondolkodási mechanizmusunk.

A találkozó zárása után két olasz nővel elmentünk a pizzériába, aztán kiraktak minket Veronában, hogy kituristáskodhassuk magunkat. Örömmel jelentem, hogy a küldetést sikeresen végrehajtottuk, és láttunk egy csomó gusztustalanul mediterrán házat, fotóztam ezer ablakot (túlzok persze), ittunk kávét, végül vettünk szuveníreket. Izabella a bevásárlóturista.

Este még elvittek minket egy helyes kis étterembe, hogy ne unatkozzuk magunkat halálra. A teraszon ültünk és néztül a hegyről Veronát. Csendes volt és nyugodt. Az este mint egy barátságos, meleg takaró vett minket körül. Aztán vonatra ültünk.

Képek lesznek hamarosan, meg gasztomelléklet is. Isten hoz engem lassan Magyarországon megint.