Classic

Elolvastam Greene regényét, és vagy nagyon jókor olvastam, vagy csak régen olvastam ilyen klasszikusan klasszikus regényt, de kifejezetten jót tett. Különösen örültem, hogy ez most tényleg nem volt kényszer, csak a kezembe akadt a szó legszorosabb értelmében; valaki csak úgy letette a lakásban, én meg felvettem, és ennyi.
Pihentet ez a fajta klasszikusság, ez a nyugodt, kiegyensúlyozott történetvezetés, és tetszik hogy az író nem siet sehová, hogy nem kapkod. Azt hiszem, én a férfiakban is szeretem az ilyesmit. Szeretem azokat a barátaimat, akikben van türelem. Persze kell néha türelmetlenség is, tudom, de ha az ember mindig türelmetlen, elvásik belé az élete. Olyan sokat kell sietnem mindennel mindig év közben, annyi a határidő, az egyik faltól a másikig úszás, hogy nekem tényleg csoda a másokban megtapasztalt végtelen idő. Jutalom.
Egyszer már írtam életem szelíd férfijairól, és most úgy tetszik, örök a hozzájuk való vonzódás. Nem változom már meg ezek szerint. Vagy nem sokat. Akárhogyan is múlnak az évek, nekem nem lesz kedves a  sietős, türelmetlen ember. Nem tudok vele mit kezdeni. Kell a csendesség, kell a gyengédség, és kell az az elnéző, megértő mosoly, a hibáim láttán.

Más. Április vége van, még pár hét hajtás, aztán a tanév rövid júniusi agónia után kimúlik. Már várom. Különösen, hogy úgy fest, egyelőre megmarad a Terasz. Certeau-t olvasok, mert régóta izgat, és Cipollát, mert holnap olvasóklub. Isten áldja meg a könyvajánlót, hogy egy nyolcvan oldalas könyvet választott.

Más nincs. Tegnap Gyémánt Kör volt Emma névnapja tiszteletére, ma szerenádozók jönnek, holnap olvasóklub. Mikor fogok cikket írni?! Rejtély. Az is, miért nem lehet könyv formában hozzáférni Howard Gardnerhez. Szakirodalomhoz nekem kicsit kényelmetlen az e-olvasó, de  be kell látnom , hogy nem is tudom, most mihez kezdenék nélküle.