Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Felnőtteknek!

Igazából arra gondoltam, hogy elintézem a posztot annyival, hogy mindenki menjen a picsába, de aztán gondoltam, hozzáteszem, hogy legyen szíves, mert udvarias ember vagyok, meg Húsvét is van, de ha már, akkor el is magyarázom pár sorban, ne az legyen, hogy nekem semmi se szent.

Nem a Húsvéttal van bajom különben, jó kis ünnep ez, tavaszi virágcsokrok, újhagyma, pasztellszínek, vidámság, ellene mondok a sátánnak, ilyesmik, inkább csak az ünnepléssel úgy általában. Vegyünk mindjárt az előkészületeket. Jóanya, mosvasaltakarít, bele lóg kifele. Vásárol. Cipekszik.  A hűtő összement, de a bicepsz fejlődik. Jóanya menüt gondol  ki, ajándékot beszerez, anyját támogatja, sonkát áztat, port töröl, tojásfestéket vadász. Tavaly ugyan volt negyven zacskó, de szublimált. Végül kék van. Miért kék a tojás csak? Mert nincs másik festék, baszki. Nem baj, Jóanya ételfestékkel pirostojást fest éjfélkor, hogy ne csak kék legyen. Rítus. Locsolni nem fogja senki, szóval mindegy ebből a szempontból, de legalább három napig majd színes tojást ehet. Mostan színes tojásokról álmodom.

Ünnep. Hajnalban támadunk fel. Én legalábbis, mert a kocsiból fel kell hozni az ajándékot. Füvet már nem szedek. Azért bennem is van büszkeség és emberi tartás. Konyhaszolgálat. A főzésben az a legjobb,  hogy sokáig tart, de legalább nem zavarja az embert senki a konyhában, mert kerülik, mint leprást a főnemes. Az első ébredező örömmel látja, hogy nemhiába tart házi rabszolgát, az egész frissen működött. Helyes. Szentcsalád reggeliz. Mérilyen a sonka? Milyen? Esik szét. Nem tudom. Nem jól főzted. Hogy lehet főzni egy sonkát nem jól? Nem tudjuk meg. nem jól. Egyértelmű.
Anyám érkezik. Áldott ünnep. A lépcsőház salátalében úszik. A megszentelt lépcsőház ünnepe. Mi misére, de előtte instrukciók: húst a sütőből tíz perc múlva ki, ésígytovább. Elkésünk, de nem baj, csak egy kicsit. A papot nem látom, de nem is kell, mert úgysem értem, amit mond. Ez egy buddhista pap? Csak azt hallom, hogy Ohmmm ... Így is jó. A stukkókat bámulom, festve mind. Halálodat hirdetjük, Urunk.
Mire hazaérünk, lelkünkben béke honol. Megterítünk. A húscsipsz egész jó, csak kicsit vág az ínyembe, de legalább nem kell szenet enni külön. A mini széndarabok a hús mellett a répa. Anyám szerint karamellizálódott. Szerintem elégett. A világ jelenségeit számtalan nézőpontból lehet értékelni. Dialektikus materializmus. A szénatom az élővilág alapja.
Ebéd után Diócicát látogatok, meanwhile a fiatalok kipróbálják az új soros görkorit. Ha volt ebben az ünnepre készülődésben jó, az kábé pont az a napi egy óra volt, amit Gofri kedves, és átmenetileg szeretethiányos cicájával töltöttem egy csendes lakásban. Mindig örült nekem, mindig hozzám bújt, és sosem volt szemrehányó. A tegnapi egy órából fél lett, mert pont ennyi időbe telt míg Bori eltörte az alkarját. Kocsiba be, ablakot le, gyerekklinika.
Szerintem bazmeg ne legyen gyerekorvos, aki nem tud mosolyogni. Különösen ne legyen fiatal gyereksebész, aki kurvára nem látott még ronda dolgokat az anatómiavizsgán kívül. Na mindegy, bús képű orvoslovag megvizsgál, hümmög, röntgent rendel. Műtőssegéd érkezik, mosolyog. Mi is. Hazajárunk mi ide. Gipsz, csevegés, röhögés. Látod, mondja Borcsinak, tőlünk is kaptál ajándékot Húsvétra. Szeretem ezt a palit, így kell ezt. Búsképű papírokkal jobbról be. Motyog, hogy az orsócsont. Lesújtóan nézek rá, és megkérdezem, hogy kedden rendel-e az orvos haverom. Bólogat. Szuper. Mintha megmozdult volna egy izom az arcán. Lehet, hogy harminc évesen botoxkezelése volt?
A gyereket otthon az érkező rokonokhoz támasztom, aztán frissen előrántom a vendégváró ezmegazt. Annak azért örülök, hogy hoztak sütit, mert anyámé kőkemény, én meg csak egyfélét sütöttem. A sógorom megy a hűtőhöz, kérdezi, hol a sör, jól van, hát otthon érzi magát, örüljek.  Az apósom egy negyven évvel ezelőtti történetet mesél, anyám a brüsszeli útját. Egyszerre. Zé úr és a sógorom hamar berúgnak, de ezzel akkor legalább le van tudva a ma délelőtti program is, úgyhogy olvashatok. Tulajdonképpen kár, hogy én nem rúgtam be, akkor legalább azt érteném, most mitől fáj a fejem. Az is lehet, hogy a kanapén alvástól.
Nem tudom, mi a megoldás, talán Emmának van igaza, és be kellene tiltani az ünnepeket. Vagy mégis Szamoára kell költöznünk minél előbb. Vagy Afrikába. Vagy nem tudom.
Jól vagyok különben, csak szar nap volt.