(A képet a Free Ostástka oldaláról vettem kölcsön. Remélem, nem bánják.)
Ez egy teljesen idióta poszt lesz most, az érzékenyektől és megszállottaktól elnézést kérek, tessenek odébb lapozni.
Szóval választás, és most nem azért mert egy tahó vagyok (illetve egyébként de), aki nem viseli szívén a demokrácia sorsát, meg aki felelőtlenül zárójelbe tudja tenni az elveit, hanem azért, mert egy kicsit én is besokalltam a drámától az elmúlt napokban. Az a helyzet, hogy szerintem volt négy év, lehetett (volna) faszán küzdeni az emberi jogokért, meg kiállni a szegény emberek mellett, meg egyebek, nem most kell anginás rohamot kapni, hogy itten a népek nem úgy döntenek, ahogy én szeretném. Ja, hogy nem sikerült? Mert rohadtul mindenki inkább a saját sorsával volt elfoglalva, meg azzal, hogy elrohadt-e a tulipánhagyma vagy kizabálta a pocok már megint, meg hogy a hülye pénztáros milyen lassan dolgozik a szupermarketben.
És tudod, mit? Szerintem ez elég normális dolog, az ember ilyen, életben akar maradni, boldog akar lenni, jókat akar enni, és mérsékelt módon, de normális esetben törődni akar embertársaival is, mert él benne a morális érzék. Hogy kit milyen arányban, mértékben mindez, az már más kérdés. Vannak, akik többet tesznek másokért, mint magukért, és fordítva. Hogy ki kiről gondolja, hogy jó ember, meg példakép, az meg sok mindenen múlik.
Na most miért volna ez hirtelen másképpen? Miért várjuk el, hogy a közpénzeket lenyúlók hirtelen iskolás gyerekek fejét simizik napi fél órában, meg hasonló hülyeségek. Most őszintén, kit lep meg, hogy konstans hazudozás és porhintés folyik? Tegye fel a kezét. Jól van fiam, te menj ki a folyosóra és nézd meg, kint vagyok-e.
Viszont forradalmi ötletem van. Ezentúl ne négyévente szavazzunk, hanem minden reggel. Legyen-e egy kis eső, hogy végződjön az esti krimi, a mama lekváros vagy túrós buktát süssön-e ésatöbbi. Persze nem drága országos szavazásra gondolok, hanem egyszerű kis helyi dolgokra. Ilyen módon ugyanis az emberek talán hozzászoknának ahhoz, hogy hogyan is működik a demokrácia. Mert itt nem az a legnagyobb baj, hogy négyévente okosan avagy hülyén szavazunk-e, hanem hogy fogalmunk sincs igazából, mi a fene történik a fennmaradó 4X365-1 napon velünk.
Ha ez így kivitelezhető lenne, akkor nem lenne négyévente ilyen B-közép hangulat, meg nem köpködnének egymásra a felek ilyen vehemensen, mert nem négy évig gyűlne a szájukban a nyál, hanem csak egy napig.
Szóval sajnos az az érzésem (lásd Biedermann Izabella: Egy szőke nő érzései ), édestökmindegy, mi lesz az eredmény, ha napi szinten nem működik a demokrácia, értsd a családtól az óvodán át a nyugdíjas otthonig, akkor megette az egészet a fene, és akkor rohadtul nem kellene meglepődni, bármi is lesz az eredmény.
Szóval szavazzatok persze, de jó volna holnap is szavazni, meg holnapután is. Például erről: "Enkeladosz titánt Pallas Athéné ölte meg, egy dárdával döfte keresztül, vagy egy szigetet dobott a fejére - ezt már ideje volna eldönteni." (idézet Varga Zsolt karcából a moly.hu-n.) Én a dárdára szavazok különben. Pallas Athéné egy okos csaj volt. Nekem valahogy jobban illik a kezébe a dárda, mint a sziget. De el tudom fogadni, ha másképp döntünk.

A demokrácia lényege, hogy lehetett így is, meg úgy is. A demokratikus környezetben is kialakul (jó is, ha ki...) az Athéné Dárdáját Hordozók Szövetsége, és az Egységes Sziget Párt - viszont egyik sem lesz a másik szemében eretnekké, eszelőssé, ellenséggé, etc. Elfogadják, hogy a kétféle paradigma nem egyeztethető, az alapok és intézkedések szintjén is szinte kizárja egymást - mégis megegyezhetnek a kérdésben pl, hogy dárda végén nem túl kényelmes lakni; mint ahogy abban is, hogy jó, ha a Sziget ott marad, ahol van. Mind a kettő egyformán tiszteli a Baglyos Hölgyet, és örül Enkeladosz elmúltának - egyiknek se járja meg az eszét, hogy fennhangon hirdetett nézetei alatt enkelalodita legyen, csak azért, mert mennyivel egyszerűbb lenne a viták nélkül...
VálaszTörlésMert ha a módszereikbe visszaszivárog a titán (ami lévén nem gáz, elég obszcén módon képzelhető csak el), akkor mindegy lesz, mit hirdetnek; valójában Pallas Athénét ültetik a dárdavégi garzonba, avagy őt ássák el a Sziget alá. Ilyenkor szegény választó választhat aszerint, hogy melyik fájhat kevésbé (vagy rövidebb ideig) a Baglyos Hölgynek, a popóincesztus, vagy a gigáragurisziget - semmiképp nem azt választja, hogyan takarta el Enkeladoszt a létezésből Városunk Hölgye...
Lehetett persze. Már amennyiben egy mitológia kontextusában a szereplők létezésének és nemlétbe szenderülésének van bármi jelentősége. :)
TörlésSzegény PA! Mit kínzod? :)
szívemből szóltál esmét, biza, te Iza(bella)
VálaszTörlésés holnap szeretnék órdásos nagy , izé, országos nagy szavazásdit összecsődíteni, hogy mindenki álljon sorba, és adja le voksát: édeset, vagy sósat reggelizzek...
a szavazati joggal rendelkezők fele fog szavazni, a szavazottak közel fele fog édesre szavazni, a másik fele nagy többsége talán sósra, talán keserűre, esetleg savanyúra...
de leszarom, mert csak viccből szavaztak a kis buták, úgyis azt eszem, amit én akarom
mert a konyhámban demokracia van,
néha
:D :D
TörlésMegvolt. Demokrácia kipipálva.
VálaszTörlésKósza ismét velünk! Pipa. :) :)
Törlés