Beautiful

Mangó

Kicsit elbizonytalanodtam most, hogy tényleg kezdjek-e mentegetőzni, de az mindig olyan fura és őszintétlennek tűnő dolog. Nem mentegetőzöm inkább, csak elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Hosszú távon ez így békésebb, azt hiszem.
Azért írom ezt, mert tegnap ketten is mondták, hogy kicsit sokat nyavalygok itt a blogon - ezt persze nem így mondták, hanem kedvesebben, meg jó szándékkal.
Lehet, hogy depisnek tűnik a blog, de én azért, azt hiszem, alapvetően nem vagyok egy ilyen búval baszott csaj. Megélem, amit meg kell, örülök az életnek de tényleg, csak az van, hogy amikor gondolkodom a világ dolgairól, és ezeket a gondolataimat mondatokba öntöm, akkor meg ilyen mondatok sikerülnek. Nem tudom, ez tényleg azt jelenti-e, hogy akkor én egy melankolikus ember vagyok alapvetően, lehet az is, de én inkább úgy gondolom, gyógyíthatatlanul realista vagyok, akit időről-időre (egyébként gyakran) megszáll az idealizmus, a kettő frontvonalán meg itt ül a blog, ahova a csatában elhullott áldozatok potyognak.
Szeretek élni, szeretek sok időt tölteni a barátaimmal, jobb napokon a családommal is, az emberekben örömömet lelem, erre vagyok jó egyébként, ez a hasznom, ha tetszik, ez a dokumentarista embermegfigyelés, embernek örülés, de gyakran nem tudok felülemelkedni a világ és a benne élő ember hibáin, és legsúlyosabb jellemhibaként nyilván, saját gyarlóságaimon sem. Azt remélem, ha majd igazán öreg leszek, nem csak ilyen félöreg, mint most, akkor Isten valami bölcs éleslátással ajándékoz meg, amitől kinő bennem a Szent Elnézés vagy Megbocsátás, és akkor végre buddhista bölcsességeket fogok szórni a nap huszonnégy órájában. Addig maradok ilyennek, ilyen borongós és lázadó nőnek. Ez van.
De hogy javítsak kicsit a blogban megjelenő szar napok vs. jó napok arányán, elmondom, hogy jó napjaim vannak. Tényleg. Tegnap délelőtt például Mihályéknál voltunk látogatóban és programegyeztetőben TSB-vel, és a melegben elfogyasztott pálinka miatt kénytelenek ( na ja) voltunk nála ebédelni, ahogyan az teljesen normális, egy könnyű, nyári szalonnás tojásrántottával csillapítottuk a bevitt alkoholegységeket. Az élvezem a szabadságom jegyében délután Tatár György könyvét olvastam, és hihetetlen, de ennyi év távlatából is el tudtam képzelni, hogyan olvasná fel a szövegeit. Karizmatikus ember.
Este aztán, hirtelen szervezés hatására, mégiscsak eljutottam Szeszilhez, pedig nem is reménykedtem már, hogy összejön egy találkozó Balaton előtt. És mégis. És persze jó volt. Főzött (istenien főz, de komolyan), boroztunk, macskáztunk (Mangó édes cica, és nem utált), beszélgettünk, meg zenét hallgattunk (csakugye mit?? tessék átküldeni majd), éjfélkor aztán még ettünk egy kis madártejet is, mert az nyilván jót tesz az embernek. Szerintem jó este volt, szabad, gondtalan, franciafilmes, pont olyan, amilyenre az ember nyáron vágyik.
Más nincs. Ma olvasást tervezek, mert jövő hétre már körvonalazódik, mit szeretnék magammal vinni a Teraszra: Térey Átkelések Budapesten-jét, Szántó T. regényét, a  Kafka macskájá-t, és ha bent van a könyvtárban, akkor a Kisvilágok is prioritást fog élvezni. A könyvek, a barátkozás, a hideg borok, és a jó beszélgetések ideje ez.  Hát ilyen hamvasbélás-méhes békében múlatom az időt most, de azért azt nem ígérem, hogy ez örökre így marad. Az nyilván nem én lennék.