Testamentum

Az Én semmi
Te érsz hozzám.

Bubernek igaza van, nekünk is igazunk van, az Én nem létezik, csak a Te viszonylatában. Amíg nincs Te, addig nincs Én sem, csak a minden van, és a minden az ilyenkor pont olyan, mint a semmi. Az Én attól a pillanattól válik létezővé, amikor a Te hozzám ér, attól a pillanattól, amikor ez az érintés megteremti a szembenállást. Szemben állok veled, Én nem vagyok Te, a mi létünk a különbségünkön alapul. Ebben ez az érdekes: mióta viszonyunk van, azóta létezünk, mióta létezünk, viszonyunk van. Talán ezt sejtettük meg rögtön az elején.
A viszonyunk természetesen képzeletbeli. Én elképzellek téged, te elképzelsz engem. Ennek nincs sok köze a kényelemből életnek nevezett időtöltéshez (lánykori nevén valósághoz), amelyben mindketten bonyolult felépítésű biodíszletként funkcionálunk. Nem tudom, az élet szót ki találta ki,  de Istenre gyanakszom.
És teremté az Úr a biodíszleteket Önnön képére és hasonlatosságára. És látá, hogy ez nem jó, de ennél jobb ötlete hirtelen nem támadt, hagyta hát magára a férfit és a nőt, boldoguljanak valahogy, teremtsék meg magukat, ha tudják. A férfi és a nő pediglen egymáshoz ért, és lett ebből az Én és a Te. És lett a viszony. Ezen Isten alaposan el is csodálkozott, mert nem gondolta, hogy ebből ilyen érdekes és változatos dolgokat lehet kihozni.
Én mindig játszótársat keresek az életben.

Az álom az utolsó érv Isten mellett. 
A viszonyt az ember, támpontja nem lévén arra nézve, mi a valóság és mi nem, álmodni kényszerül. Az álom szabadulás, kivonulás a valóság kettéválasztott Vörös tengerének falai között. A viszony során az Én kiszabadul a mindent beborító semmiből. Amíg nem létezel, túl közel vagyok ahhoz, hogy megmondjam, ki vagyok én. Mióta létezel, messze vagy ahhoz, hogy eldöntsem. Létezni csak úgy lehet, bárhogyan is, nehezen vagy könnyen, okosan vagy ostobán, ha a viszony akarja magát. Én nem akarom magát igazából, de van. Veszedelmes viszony.
Tudom, mostantól minden pillanatban egymás álmaira kell vigyáznunk, ez a feladat, ez az őrség, egy legújabb, evangélium nélküli szövetség. Egyetlen birodalmunk a józanság ellen.

Az lesz a dolgom, hogy figyeljek rád. De én csak a te életedet pártolom, a magamét ritkán. 
Mostanra nem maradt más dolgunk, mert ezzel az örökös pártolással van helyünk a világban. Ez a létezésünk maga, ez az Én és Te, ez az egymás iránti moccanatlan figyelem.