Epicentrum

Gyakran előfordul velem, hogy, pár napig mondjuk, azt hiszem, egész jól értem a világot és benne az embert, máskor viszont már reggel gyengéd pánikroham fog el, mert hirtelen a világ érthetetlen káosszá lesz, az életem meg különösen, és az évek, a megszerzett bölcsesség, meg a napi jóga ellenére sem tudok valami nyugodt síkokra evezni (minden reggeli képzavarunkat add meg Uram nékünk), mert alighogy kezdek ellazulni, minden összezavarodik körülöttem. Nem kizárt, hogy magam gerjesztem a káoszt, én vagyok a forrás, az epicentrum.
Hát nem jó érzés ez, pláne, amikor az ember igazából szeretné magát ottfelejteni a Nirvána előcsarnokában legalább pár napra. Az is lehet, hogy én egyáltalán nem értek az emberekhez vagy mi. Mindig becsapom magam, empatikus lényként, meg ilyen pszichoérzékenyként gondolok magamra, aki elegánsan megérez dolgokat, aztán meg van, hogy mégse. Vagy nem tudom. Az is lehet, hogy senki nem mond igazat. Hát én feladom az emberek megértése című projektemet erre a hétre. Komolyan. Minek küzdjek? Fogalmam sincs, hogy működnek a pasik. Se kép, se hang.
Úgy érzem most magam, mintha egy tornádó közepén ülnék, körülöttem repkednek a tárgyak, tépi ki a szél a fákat gyökerestül, én meg nézek hülyén, hogy gyerekek, hát nem szélcsend van vagy mi a rosseb?? Mindenki más meg ordít, ahogy a torkán kifér, hogy bassza meg, te vagy a vihar szeme, nem látod? És öregem, nem látom, mert nem értem az egészet, csak azt érzem, hogy nekem ehhez közöm van. Fogalmam, sincs, mit kellene csinálnom. Ha becsukom a szemem, az se segít.

A nyugis napok más szempontból is eltűnni látszanak a kanyarban.  Mindig is idegenkedtem attól, hogy a civil nevem alatt jelenjenek meg írásaim, csakhogy a szakmámhoz kapcsolódóan mégsem írhat Biedermann Izabella vagy Marla Jones vagy bárki, és tessék, tök zavarban vagyok. Ma átküldték mi fog megjelenni rólam a külhoni honlapon, és borzalmas érzés volt, hogy idéztek tőlem. Még akkor sem voltam ilyen zavarban, amikor Kálmán C. György idézte Izabella Carranzát az ÉS-ben. Nem tudom, van-e erre valami tabletta vagy oltás, de ha van, szeretnék belőle. Nyilván nem vagyok normális.
Na mindegy, az a helyzet, hogy tök büszke vagyok, hogy internacionále is akkor előkerül a nevem, de közben meg tudom, hogy kurvára nem vagyok ám én ilyen érdekes meg értékes ember. Nem kéne nekem egy jó pszichiáter vajon? Valószínűleg de. Vagy pálinka. Vagy zene. Vagy legyen már jövő hét, amikor nem kell gondolkodni semmin.