Függő

"Engem nem érdekel a gonoszság. Mert a jó nehéz, és akkor ahhoz leleményesnek kell lenni, az meg érdekes." Esterházy Péter (Márk)

Szeretem Esterházy Péter  mondatait. Szerintem régen is szerettem, csak nem tudtam, hogyan kell jól. Mindig mindent és mindenkit másképpen kell szeretni. Van, akit úgy, mint egy gyerek, van, akit úgy, mint egy felnőtt. Ezt most, azt hiszem, végre megtanultam. Bölcsesség, na.
Pár hete végigtapogatta a testem valaki, de ezt most nem szerettem, mert minden érintése fájt. Azt mondta, ilyesmit soha életében nem látott (nyilván érzett) még, mert ugyan az emberek többségének nagyon rossz állapotban van a háta, de legalább a lábuk rendben van. Vagy fordítva. Ezzel szemben én a bokámtól a fejem búbjáig fel vagyok húzva, mint egy húr. Látszott rajta, hogy megpróbál megfejteni. Nem hagytam.
Egyébként ezt én is így képzelem. Mármint az életemet. Hogy az egy húr. Vagy egy nagyon vékony kötél. Vasmacskát kötöttek rá odafönt bosszúból, és ledobták ide. Ezt képzelem: születésemkor kifeszítették az életem kötelét az égtől a földig, azóta meg csak rakódik rá a sok kagylótelep, akad bele a moszat, rozsdásodik rá a fájdalom, és ahogy egyre nehezebb, ahogy egyre több minden húzza lefelé, úgy feszül minden nappal jobban, elviselhetetlenül a sors beteg gerinchúrja.
Néha hagyom csak, nem érdekel, néha vakargatom a rozsdát, szedegetem a kagylótelepeket lefelé, ússzatok, menjetek máshova, tapadjatok más életére, bogozom a moszatokat is, van, amit sikerül, van, amit nem. Odázom a halált. Én nem húrpattanást akarok, nem kötélszakadást, inkább eloldozást. Eloldani akarom magam majd egyszer a fenéktől, ha itt lesz az ideje, de ehhez is leleményesnek kell lenni, csakúgy, mint a jósághoz. Engem ez is érdekel.

Ma álmodtam egy emberről. Ismerem a nevét, de nem ismerem őt. Álmomban rettegett fizikatanár volt, és más tanárokkal együtt arra várt egy iskola folyosóján, hogy végre felvegyem a ruhám. Álltam egy kis szobában és nem tudtam, melyik a ruha belseje és melyik a külseje. Az egyik oldala rózsaszín-fehér volt, és a halcsontos fűző mentén az volt belehímezve, hogy Carpe Diem. Milyen márka ez, ezt gondoltam álmomban, aztán kifordítottam a ruhát. A másik oldala korallvörös volt, úgy vettem fel. Egy földig érő, korallvörös menyasszonyi ruhában indultam a szakmai beszélgetésre. Furcsa álom volt, de a ruha jól állt.