Mindenfélék, de leginkább az, hogy színház az egész világ

gyermekésszel megoldott zűrös ügyek

Kicsit el vagyok maradva, azt hiszem, de legalább mindenben. Így jár az ember, ha túl sok mindent akar csinálni, de ez sem baj, a jó napokat össze lehet foglalni röviden is.
Csütörtök este TSB terasz volt, igaz, nem Lengyeltótiban, Istenem, eljutunk-e ősszel, nem tudom, de mintha kezdenénk elengedni a lokalizálást ebből a történetből, mostanában az itteni terasza is pont olyan jó. Más, nem azt mondom, hogy ugyanaz, ott a hétköznapi tennivalóktól való távolság is plusz, meg a hármasunk is. de ezzel nem lehet mit kezdeni. Szóval Gofrival és TSB-vel töltöttem az estét, kicsit később csatlakozott hozzánk Ristjana is, úgyhogy az eredetileg matinéfoglalkozásnak tervezett estéből az éjszakába nyúltunk, pláne, hogy végül gyalog mentünk haza, Ristjana rábeszélt a sportértékű sétára, amiben az volt a legjobb, hogy egészen a ló herééig együtt mentünk Gofrival, és emlékezetes társadalomtudományi és pszichológiai elméletet sikerült kidolgoznunk a vasárnap délutáni Nemzeti Haldoklás ellenszerével kapcsolatban, ugyanis azt Gofri oly bölcsen megállapította, tulajdonképpen minden azon múlik, az ember kivel haldoklik vasárnap délután, merthogy van az a haldoklási póz, ami megédesíti még ezt az egyébként tragikus napszakot is.
Ha a fenti okfejtésből a kedves olvasó azt szűrné le, hogy a teraszon elfogyasztott alkoholegységek száma nagyobb vagy egyenlő volt tíznél, akkor megnyugtatom, hogy nem, mi félrészegen is tudunk ennyire hülyék lenni.
A péntek sajnos tragikusan indult, pedig nem is voltam másnapos, csak fáradt, de nem ébredtem fel se a macskára, se az ébresztőre, ezért lezavartunk egy családi pánikreggelt, a munkanap pedig, hogy kerek legyen a történet, egy értekezlettel indult, aminek egyetlen pozitívuma az volt, hogy az új informatikus gyerek felismerte, hogy kollégák vagyunk, és még mosolygott is. A kis kocka csoportom egyébként egyöntetűen azt állítja, hogy tök jó fej, érti a dolgát, és kiváló a humora. Úgy döntöttem, nagyobb figyelmet fogok neki szentelni, hátha tényleg egy értelmes pasit sodort a szél az iskolába.
A nap végén mentoráltam a kis legal alient, majd elrohantam a színházhoz, és megnéztem a ma bemutatásra kerülő Harold Pinter darabot. Az a helyzet, hogy nem vagyok mindig abszurd dráma néző kedvemben, tegnap se voltam abban, úgyhogy eleinte fészkelődtem is, hogy bazmeg nem hiszem el, hogy erre így önként hajlandó vagyok, de egyrészt olyan őszintén örült nekem a dramaturg, másrészt meg olyan hihetetlenül jól játszott két főszereplő is, hogy végül tényleg hálás voltam a meghívásért. Amúgy a volt csoporttársam elmondta a szünetben, hogy amikor megosztotta Ádámmal, hogy eljövök megnézni, akkor sokkot kapott szegény, hogy ő most akkor mennyire izgulni fog, pedig még vérmes kritikusoktól se szokott. A mi történetünk háttere nagyon sok évvel ezelőttre nyúlik vissza, mondjuk úgy, én fiatalon sem voltam egy finom modorú kritikus, szóval annak ellenére, hogy nagyon szerettük egymást mint barátok, elég mély nyomot hagytam benne. Nem is néztem meg emiatt túl sok darabban, nem akartam volna, hogy udvariaskodnom kelljen vele, mert tehetségtelennek ugyan soha nem tartottam, de valahogy hiányzott belőle valami, nekem nem volt elég őszinte a játéka, azt hiszem. Na mindegy, emiatt egy kicsit én is izgultam tegnap, és nagyon sajnáltam, hogy nyomasztom, de közben meg sajnos és hálistennek elég sokat változott az elmúlt másfél évben, sajnos mert tragikus fordulatokat vett az élete, de közben talán ettől is, kiváló színész lett belőle. Vagy ebben a szerepben legalábbis baromi jól játszott, olyan jól, olyan átéléssel, olyan tragikus mélységgel, amit én nem is gondoltam volna lehetségesnek egy abszurdban. A szünetben persze nem lehetett hozzászólni olyan ideges volt, a végén meg nekem kellett elrohanni, de majd írok egy kritikát a Gittre, és ha már túl lesz a mai bemutató agybaján, esetleg öt év után megiszunk valahol egy kávét.
Az színház után vacsoracsata volt műsoron, öreg barátnőnk csepleszben sült tarjával várt minket, meg isteni salátával, és persze sok-sok pezsgőt is megittunk a találkozás örömére. Örültem, hogy Emmácskának jó a csizma, meg hogy jövő héten is találkozunk a Závadákon.
Más nincs, tegnap megkaptam a párizsi utazás vázlatos programját, most már elhiszem végre, hogy tényleg megyek, csak sajnos ezzel a lendülettel mindjárt pánikba is estem, mert ugyebár egy kurva szót nem tudok franciául. Valaki tanítson meg két óra alatt szilvuplé.
A mai kép Eduardus munkája, valahogy illett a hangulatomhoz, meg a zűrös napokhoz.