Az van, hogy egy tengerre néző teraszra vágyom. Vannak napok, amikor jobban, máskor kevésbé, mostanában tulajdonképpen szünet nélkül. Azt gondolom, legyen ott szikla is, meg csend, szép hosszú csend, amikor nem kell beszélni senkivel. Nem azért, mert nem szeretek beszélgetni, vagy mert nem lenne mit mondani, hanem mert van olyan, hogy nem kell mondani semmit. Mert van olyan, hogy úgyis tudunk mindent. Egymás tükrei vagyunk.
Egyszer voltam egy helyen. Óriási sziklák voltak az öbölben, alatta sötét, komoly és mély a tenger. A szigeten valaha sok szent lakott, mert Isten az ilyen helyekre már régen is igaz embereket költöztetett.
Odaköltözünk, néha erre gondolok. Oda mi mind az összes angyalok és szentek, akik szeretik egymást, akik nem mások véréből akarnak maguknak életet, akiknek elég csak annyi, amennyi éppen kell, mert a többit maguk töltik ki örömmel, egymás tiszteletével és az örök, megmásíthatatlan idővel ott a sziklák alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése