2014. október 15., szerda

Under construction


Ki is énekli, hogy : "Where is my life"(felsőcsillag)? Nem tudom. Az se biztos, hogy ezt énekli valaki, lehet, hogy csak képzelem. Másnak képzeletbeli barátai vannak, nekem képzeletbeli dalaim.
Hétfő óta valami alternatív univerzumban létezem, szóval ha képzeletbeli mindenfélém van, azon legkevésbé meglepődni kell, inkább drukkolni kéretik, hogy ne bolonduljak meg. Az elmúlt két napban lehúztam nagyjából kétszer 16 órát munkával és családanyai másodműszakban szülői munkaközösségi megbeszélésen, illetve szülői értekezlet-fogadó óra foglalkozásokon. Erről majd egyszer külön megemlékezem egy agyament posztban, melynek minden harmadik szava káromkodás lesz, most legyen elég annyi, hogy a világban rendkívül sok a hülye ember, és nem nagyon lehet ezzel mit kezdeni.
Marha sok a munkám a suliban, és ez nagyon fárasztó. A szombati kulturális rendezvény szervezése elég nehézkesen halad, persze van ezer órám mellette, csütörtökön meg még értekezlet is lesz délután, szóval nem olyan nagy csoda. Azért azt remélem, hogy jó hangulat lesz, tetszeni fog a diákoknak és a kollégáknak is. Meglátjuk. Csak el ne felejtsem a felét annak, amit csinálnom kell.
Más. Lassan végérvényesen belefészkeli magát a fejembe a gondolat, hogy Párizsba megyek. Még majdnem nem hiszem el, de azért már mondjuk 80 százalékos töltöttségen van az utazószoftver az agyamban. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz a továbbképzés, és hogy milyen lesz Heléne Berr városa nekem. Sosem vágytam oda, most mégis úgy érzem, megtalálom majd benne azt, amit szeretni tudok. A tragédia az, hogy nem lesz időm megtanulni franciául addig.
Más nincs, csak a szokásos, van vagy hetven kijavítatlan dolgozatom, amit jövő hétig felturbózok százötvenre, csak hogy legyen mit itthon hagyni az őszi szünetben, ma a Szent Szerda után Emmával és TSB-vel megnézünk két Závadát magunknak, holnap este órám lesz az új tanítvánnyal, az ifjú medvekutató csütörtökön érettségizik, ami miatt izgulok kicsit, mert szeretném, ha jól sikerülne neki, valamint ma van az évkönyv cikkeinek leadási határideje (ki írja vajon őket és miről????) és egyelőre nem tudom, mikor lesz időm két percig azon gondolkodni, hogy milyen idő szokott lenni Párizsban.
Éljem túl a hetet, aztán jövő héten már könnyebb lesz egy kicsit, csütörtöktől lehet végre olvasni és pihenni. A mai zene tegnapi ajándék egy kedves lánytól, Audrey Assad az énekes, ennyit tudok, meg hogy nagyon pihentető.
(felsőcsillag) Ezt nem énekli senki, Yoav énekli azt, hogy Where is my mind. Közben eszembe jutott. Mondjuk az is stimmel.


10 megjegyzés:

  1. "Éljem túl a hetet, aztán jövő héten már könnyebb lesz" - ez nekem is heti mantrám, már hónapok óta :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja. Ez valami új vallás. :)

      Törlés
    2. Ha már vallás, hol van itt a katarzissal és releváció? Mert az valahogy elmarad... ;)

      Törlés
    3. Jó kérdés. Fogalmam sincs. Lehet, hogy ki kellene lépni ebből a szektából.

      Törlés
    4. A másik írásodra, de jó lesz helyben ide is: Amúgy retrográd (visszafelé járó) Merkúr van a Skorpióban. Erre Zap azt mondaná, hogy az asztrológia faszság.
      A lényeg, hogy olyan, mintha szembefújó orkánerejű szélben akarnál menni előre, de csak a földet forgatod ki a lábad alól: küzdesz, nem haladsz (sőt azért küzdesz, hogy helyben állva maradj) és közben ásod magad alatt az árkot, közben körülötted dráma. Na nálam ez van most.
      Csillagállás szerint 19-én tetőzik a cucc...

      Törlés
    5. Ezt nem tudtam volna ilyen szakszerűen megfogalmazni, de igen.
      Zap erre persze azt mondaná, hogy főbe lövi magát és/vagy be fog rúgni. Hozzám csak anyám jön látogatóba. ;)

      Törlés
    6. Új szállóige született... Vagy új szekta. A "life bullies me" hit, melynek (Mohamed-szerű) prófétája Zap. :-P

      Törlés
    7. Hehe. Kéne neki egy szakáll. ;)

      Törlés
  2. Ezek szerint te majdnem akkor leszel Párizsban, amikor én Magyarországon (én okt.19-26 között). A jövő hétre esős, hűvös idő várható! A mostani hétvégén viszont 26° lesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenki pont akkor jön Magyarországra Franciaországból, amikor én elmegyek innen oda. Őrület. :(

      Törlés