No pants are good pants

Bármennyire is szeretném kiiktatni az életemből az ilyen, és ehhez hasonló pillanatokat, olykor mégis arra kényszerülök, hogy nehéz áldozatot hozzak korunk Mammonjának: Konzum Istennőnek.  Hétvégén is erre kényszerültem, miután számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy nem tartható tovább a helyzet nadrágfronton. Emlékeim szerint utoljára még sok évvel ezelőtt külhonban sikerült megnyugtatóan rendeznem ezt a kérdést, de azóta eltelt öt év, és két hete a még oly ellenálló CK gatyám is bemondta az unalmast.
Jól van, igaz, nem szeretek vásárolni, ezt tudja rólam majdnem mindenki. Genetikusan hiányzik az örökítőanyagomból a konzumgén, és nem, ez alól semmi sem kivétel, talán csak a piacozás, de abban meg ugye tulajdonképpen nem is a vásárlás a fontos, szóval az nem számít. Talán foghatnám az elmúlt negyven évre vagy a gyerekkorom szűkös választékára, vagy a pénzeszközeim örökös korlátozott voltára, de nem fogom semmire, egyszerűen nem szeretek venni semmit. Ja, és nem, nem a takarékosság, mert ahhoz sem értek.
Ha viszont van valami, amit kifejezetten utálok és feleslegesnek tartok, az a ruhavásárlás, és nem, akkor sem szerettem ruhát venni, amikor hat mérettel kisebb testben múlattam a hétköznapjaim. Egyszerűen utálom a ruhaüzletek bágyadt neonjait, a vállfákon sorakozó idegen holmikat, a próbafülkéket, a ruhacímkéket,  a mágneses szarokat, amiktől nem lehet normálisan felvenni a ruhát, de mindenek felett és tiszta szívemből gyűlölöm a nadrágvásárlást.
Nadrágot venni nekem kínszenvedés, felér a legkegyetlenebb kínzattatással, egy lelki és testi szado-mazo délután. Világos, nincsenek, soha nem is voltak, pálcikalábaim, ami van, az inkább hasonlít valami kedves, görög oszlophoz, már ami a vastagságát illeti, hosszban azonban azt meg sem közelíti, mondhatnánk törpenövésű korintoszi fajtának. A dolog egyébként nem tűnik tragikusnak a hétköznapokban, jó, edzeni kellene az izmokat, meg nyújtani, mert való igaz, az idő és a kollagénszint csökkenése nem válik javára ennek a testtájnak sem, de ettől most vonatkoztassunk el. Vonatkoztassunk el, mert szerintem soha nem is voltak szép lábaim, és nincsenek illúzióim, hosszú, elegánsan vékony lábakra már aligha van esélyem. Nem baj, majd berakom a mennyország wishlistembe.
Viszont rohadtul bosszant egy-két dolog ezzel az egésszel kapcsolatban. Először is, lehet persze, hogy valahol kiesett tíz év az emlékezetemből, de baszki az elmúlt években Magyarország női lakosai mind lefogytak húsz kilót per fő, és kizárólag a combjukról? Gondolom ezért van, hogy ha bemegyek egy üzletbe és odabotorkálok a gatyákhoz, akkor gyakorlatilag csak azt olvasom, hogy : slim (karcsú, aha, hát az nem vagyok), skinny (sovány, értsd csont és bőr, az még kevésbé, hiszem a csontjaim nem állnak ki, dehogy, egyiket másikat évek óta nem is láttam), super skinny (anyádat, hát ekkora comb nincs is). Oké, nézzük csak a másik szekciót, ott van egy-két bootcut, az olyan, hogy a combjánál szűk, a térdénél még szűkebb, bokánál viszont kellemesen harangozik, Klassz. Mondjuk a bokám sem vékony, de azért tényleg sok olyan nő van, akinek az okoz gondot, hogy a gatya szorítja a bokáját??? El vagyok maradva.
Persze a szabás csak az egyik gond, mert itt van a stílus is. Nem gondolom magam ódivatúnak, de fel nem érem ésszel, miért gondolják a kereskedők, hogy egy majd ötven éves nőnek pont olyan stílus kell, mint egy tizenhat évesnek. Az a baj, hogy igen gyakran előfordul, ami egy fiatal lányon aranyos, abban én úgy festek, mint egy lerobban ukrán kurva, vagy mint egy eszét vesztett életközépválsággal küzdő nő. És nem, nem akarok szakadt térdű farmert, se strasszköveket a csípőmre, mert a csípőm, sorry, már nem oly csinos, de ha az lenne se, és nem akarok a seggemen és a combomon fehérre koptatott farmert sem, mert pont nem előnyös, sőt nem ragaszkodom a farmerhez se, lehetne esetleg szolid szabású vászon vagy kord nadrágom is, esetleg nem narancssárgában vagy lilában.
Jó, igaz, választék az van, a farmerek mellett ott lóg a plüss melegítőnaci-szerű izé, meg a mintás asztalterítőből szabott törökbugyogó, esetleg terhesgatya, szabad a választás, panaszra nem lehet okom.
Csak egy dolgot nem értek. Ha végignézem Magyarország női populációjának testméreteit, akkor azért súlyosan nem gondolom deviánsnak a sajátomat. Vajon a többiek hol vásárolnak? Van valahol egy titkos szövetség, aminek én nem vagyok tagja, és akik leadják a drótot, ha valahova normális, nem tizenévesek és szupermodellek csípőjére szabott árú érkezik? Ennek utána kell járnom.