Megint naplót olvasok. Érdekes, sorsszerű, hogy nem elég a saját napló, (mert a blog végeredményben mégiscsak ilyesmi, a betűk falba vésett nyomai, a múló idő szem- és fültanúi,) másét is olvasom.
Héléne Berr naplója egy nálam jóval fiatalabb, de talán intellektuálisabb nő emlékgyűjteménye, ami 1942 áprilisában indul és 1944 február 15-én ér véget. Még csak az elején tartok, de tetszik az őszintesége, a gondolatai, a kétségei. A nők gondolatai és kétségei internacionálisak ezek szerint.
Tegnap nem sok időm volt könyvekre. Reggel Eduardussal beszélgettem vagy két órát, persze csak írásban, ahogy szoktunk, aztán íjászkodni mentem a legkisebbel. Furcsa volt az idő, hűvös, szeles, a napot alig láttuk, délutánra mégis kivörösödött az arcunk. Ahhoz képest, hogy egy éve ilyenkor lőttem utoljára, egész jól ment, bár az igaz, hogy Dezsőt, a szimpatikus vadkant (megjegyzem súlyosan méreten aluli vadkant) nem sikerült eltalálnom. A verseny végére aztán megérkezett a kissé másnapos Joe is szegény, az ő kislányát is én gardíroztam, és megajándékozott az udvarukon álló hatalmas fügebokor utolsó szedésével. Most három kiló mézédes füge várakozik a konyhában, hogy legyen vele valami, és mivel ennyit még én sem tudok megenni, kénytelen leszek keresni valami klassz receptet.
Délután olvastam kicsit, de aztán megérkezett Ristjána, akit megint hetek óta nem láttam, és velünk töltötte az este egy részét. Hát nem tudom, lehet, hogy ha decembertől Budapesten él, majd gyakrabban találkozunk. Itthon mindig olyan elfoglaltak vagyunk.
Ma nyugis nap van, nem tétlen sajnos, de nyugis. Van egy rakás házimunka, Berr naplója, amit a párizsi továbbképzés miatt kell olvasni, és Gyula krimije, amit elküldött, és amit szeretek, mert jó stílusa van. Gyorsabban kellene olvasnom talán, meg türelmesebben, egyszerre csak egyet, nem négyet, mint most. De mit lehet tenni Magris könyvéből úgy olvasok, mintha Tokajit innék, olyan édesek a sorai, egyszerre csak néhány oldalt szabad, Fonsecát meg egyszerűen egy idő után le kell tennem, annyira pongyola és annyira zavaros. Közben meg érdekes is persze. Nincs bennem fegyelem, túlzottan is szeretem a szavakat.
Más nincs, este még átugrom TSb-hez, holnap meg megint rengeteg órám lesz. Nem szeretem, hogy a hét eleje olyan, mint valami könyörtelen daráló, de az is igaz, hogy a csütörtök és a péntek egészen emberi ettől. Lehet, hogy csütörtökön reggel végre eljutok jógára. Életmentő lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése