Azon gondolkodtam most reggel, hogy hatalmában van-e az embernek, egy embernek valamivé, valamilyenné tenni egy másik embert, de azt hiszem, nincs, és soha nem is adatott meg ez hatalom senkinek itt, ezen a földön. Ha valakin, hát kizárólag önmagán van hatalma egy embernek, ebben lesz Isten egyenrangú társa - mindketten énvilágokat teremtenek. Jó, Istené kicsit nagyobb, de hát a teljesség úgysem mérhető ki centivel.
Ezt most csak azért írom, hogy világos legyen ÉN nem teszek senkit semmilyenné, én legfeljebb magamat teszem ... hát mondjuk egyelőre érző, érdeklődő emberré, de hosszú távon életvidámmá is szeretném. Teremteni legfeljebb fikciós karaktereket tudok, igaz, őket valóban olyanná, amilyenné akarom. Ez az én szabadságom, az én teremtett, de nem valóságos világom. A valóságban erre nem vagyok képes.
Az van, hogy viszonylag ép elmével éltem túl az első tanítási napot, bár a fejemben állomásozó kis takony-alien állandó tartózkodási engedélyért folyamodott az illetékes hatóságokhoz, és ocsmány kis életét a melléküregeimben tervezi leélni. Kellemetlen érzés.
Sok a munka amúgy mindenhol, de igyekszem beosztani az időm és nem merengeni, pedig volna min. Gyula jó kis kalandkrimijéről írtam a Gittre (KATT), ma jó nő leszek, és fordítani fogok, közben dolgozatokat javítok és naplókat olvasok, megírom a cikket, amit akarok, de legalább haladok benne, és olvasom tovább Kun Árpád regényét is. És ha nagyon ügyes leszek, akkor este elmegyek jógázni. Pont azért, amit a poszt elején írtam. Magamat akarom magammá tenni.
Mi van még? Tört prózába való káosz, örvény és öröm, de inkább csendben kell maradni. Most karcsú boka kellene, hogy ne csússzak le a keskeny kis kövekről a mélységbe. Majd összejógázom magamnak pár évtized alatt.
Más nincs, gyógyuljak meg. Mondtam, hogy mindjárt elutazom?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése