Hexameter

Jaj, olyan büszke vagyok magamra, hogy nem kezdem el listába szedni, mi mindent nem csináltam meg az elmúlt két hétben. Nem akarom elkiabálni, de még az sem kizárt, hogy javuló tendenciát mutatok. Jót tesz ez a jóga.
Na az azért igaz, hogy amikor tegnap este kilenckor kiderült, hogy a kiskamasz kamuzott az elvégzett töriösszefoglalás és Toldi Előhang ügyében, akkor hoztam a negyvenpluszos anyukák sztereotípiáját mind a káromkodások, mind a hangerő tekintetében, és sokadszor fogadtam meg, hogy készíttetek valami közjegyzői okiratot arról, hogy NEM az én nevem van rámatricázva mindenre ebben a családban, de ... Na jó, hogy a két hexameter sms parafrázisát idézzem: nem qva mind1 b+? De. Vannak dolgok, amik nem változnak.
Az, hogy emiatt negyed tizenkettőkor kezdtem el dolgozatot javítani, már tulajdonképpen végképp mindegy, ahogy az is, hogy a dolgozatot magát nem sikerült hazahoznom, így érdeklődve bámultam a megoldási lapot, hiszen fogalmam sem volt, hogy akkor a megoldás az jó vagy sem. Jó, ez van, az utolsó napoknak az én életemben nyilván nem szentjei, hanem gonosz kis manócskái vannak, és ezt már akkor is gondolhattam volna, amikor délután négykézláb, félig a szekrény alá mászva szereltem vissza az asztali gépbe a hálókártyát, hogy ki tudjam nyomtatni azt a lapot, amit már két hete kinyomtattam, és akkurátusan beraktam a tévészekrénybe, hogy meglegyen. Nem volt meg.
Más nincs, pici lelkiismeret furdalás azért, mert hajnalban kaptam egy emailt a Keleti Partról, mindenki ezerrel pörög a varsói programon, és erről eszembe jutott, hogy Marknak két hónapja esküdtem meg, hogy írok.
Ma munka. Valaki temessen gyorsan el. De ha nem, akkor találtam vérpezsdítő zenét, ezt kérem intravénába. Úgyis mindjárt elutazom.