Szó vagy kép? Mi az elsődleges? Mi a kifejezőbb? Miben higgyen az ember? Nagyjából ezt taglalja a tegnap látott, és magyarul borzasztó ostobán Apropó szerelemre keresztelt (eredeti címén Words and Pictures) amerikai film. A picit szenzációhajhász felvetésből érdekes, gondolkodásra ösztönző film is születhetett volna, csak kár, hogy a rendező túl sokat akart rendezni. Jó, kicsit becsapok mindenkit, ez egy romantikus történet amúgy, egy szerencsétlen, piás angoltanárról, aki a kocsijában termoszból vedeli a vodkát (gyűrött, borostás és öregedő Clive Owen) és egy képzőművészetet tanító, reumás ízületi gyulladásban szenvedő festőnőről (jájj, még mindig de szép nő ez a Juliette Binoche).
A szerelmi szál nem sok újat tud felmutatni, mármint nem sok olyat, amit mi magunk is meg ne tapasztaltunk volna már, de a fényképezés profi, szóval plíz legyen házam Maine-ben, lehetőleg olyan, mint ennek a művészcsajnak, és legyen egy olyan pihenőszoba a suliban, mint ebben a filmben.
Jó, a nosztalgiámat leszámítva és romantikát zárójelbe téve, azért maga a gondolat érdekes - versenyt rendezni szavak és képek közt ...
Persze mire való a szó? Képeket festeni az agyban. Meg mást is, mert mondjuk ízeket, illatokat is lehet vele. Kezdetben volt az Ige, mondja János, de talán nem egy mai értelemben vett szóra kell itt gondolnunk, sokkal inkább volt ez, a hullámelmélethez csatlakozva, a rezgés vagy hang. A teremtés, azt hiszem, nem írott dokumentum.
Ha nagyon leegyszerűsítve kell fogalmaznom, akkor szerintem hang-kép-szó lesz a jó sorrend. A hang, a rezgés, a zene, ami mindig, mindenki számára érthető magyarázat nélkül is, pontosabban nem sok értelme van magyarázni, aztán a kép, a vizuális információ, aminek értelmezése már részben tanult, és végül a szó, szeretett játszótársunk, a világokat festő, hazug és igaz szó. A szó nem állhat magában, a szóhoz ismerni kell a világot, kellett hozzá anyánk éneke a bölcső mellett, és kellettek a gyermekkor csendes délutánjain felvillanó színes képek is.
Nem mondom, hogy a szót nem érti, aki nem hall vagy nem lát, de hogy másképp érti, arra esküdni mernék. Végül a film is valami ilyesmire jut, azt hiszem, mert a férfi szavakkal nem, csak zenével nyeri meg a nőt. Mindig mondom, hogy a zene mindent visz.
A film minden kis (nagy) gyöngesége ellenére sem bántam meg, hogy moziba mentem tegnap este Emmával, mert nemigen fogom már látni még egyszer mielőtt elutazom. Amúgy a délutáni sportfoglalkozás elmaradt, de legalább együtt ebédeltünk TSB-vel, meg Mihállyal, aki szerintem sokkal jobban néz ki, mint múlt héten.
Más nincs, még mindig fáradt vagyok, de azért lassan, nagyon lassan, véget ér ez a munkahét is. Ma értekezlet lesz délután, és holnap is értekezlet lesz délután. Csodás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése