Elhagyom őket. Hol szándékkal, hol csak figyelmetlenségből, legtöbbször persze nemtörődömségből. Vacak vagy kellemes szavakat felejtek papíron, falrepedésekben, konyhaasztalon, kérésre vagy kéretlenül megírt levelekben, néha még a reggelre kihűlt párnán is hagyok neked néhányat, félre ne értsd, nem fizetségül, nem búcsúzóul, egyszerűen csak itt hagyom, ami az éjszakából megmaradt. nem cipelném őket feleslegesen, ha nem bánod.
Eldobálom őket, tudom, eldobálom mindig a szavaimat, de értsd meg, sok van belőlük, és nehezek, lehúzzák a vállam, úgyhogy ha nincs ellenedre, ezt a néhányat még a konyhaajtódra akasztanám, a többit esetleg a kertben unottan ácsorgó gyümölcsfák ágaira. De ne törődj velük, ne is látogasd őket, mert nem betegek, és ne szedd össze őket, jövő ősszel majd engedelmesen lehullanak.
Nekem boldogság, ha elveszítem őket, mert ez a célom, elveszíteni minden emlékem. Ha nem szólok semmit, mindig azzal mondom a legtöbbet, és azért írok, hogy egyszer így legyen, hogy elveszítsek mindent, az értéket, az időt, és önmagam, a szavaimban lakó szentháromságot, mert akkor találok rád, és akkor szavak nélkül bizonyítom majd, hogy nem tartozhatok máshoz, csak hozzád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése