Jól van, meglett az új év, kitolta magából az öreg, lehet örülni, lehet magunkhoz szorítani a reményt, az örökkévalóságba vetett hitet, meg a maradék virslit.
Erdős Virág szépet kívánt az országnak, én kisember vagyok, kicsit kívánok, legyen valahogy, és a valahogyban legyen a sírásnál több nevetés, a hideg ágynál több szeretkezés, az unalomnál több élmény, az állandónál több változás, az árnyéknál egy kicsivel több fény, legyen viszonylag kevés prím szám, és sok utazás, legyen több élet, mint halál, és legyen mondjuk az, hogy hagyjuk magunkat szeretni mindenféle cirkusz nélkül.
Ha ez mind megvan, akkor lehet dolgozni, világmegváltani, ülni és nézni, kinek mi a feladata éppen.
Nekem ma például légzőgyakorlat volt, mert a hajnali borzalmas fejfájásra ezt gondoltam terápiának. Nem, nem a fél pohár bor és a negyed pohár pezsgő (de szar volt) miatt, hanem mert ez a rezidens takonykór nem tágít, és a biztonság kedvéért a fejemben lévő összes melléküreget kitölteni igyekszik.
Mára még van egy kis lencsefeladat; megkeresni például, mert egyelőre sajnos fogalmam sincs, hova a tökömbe raktam el, de egyébként semmi ok az aggodalomra, majd átveszem Ristjana hagyományát: az új év reggelén banánturmixot kell inni, mert az gazdagságot hoz. A lencséért úgysem vagyok oda igazából.
Olvasom Kun Árpádot, és nagyon szeretem a könyvét. Szerintem ezt pont így kell - semmi allűr, semmi mondatoknak kerékbe törése, csak a történet, meg a színtiszta próza. Végre.
Ma már dolgozom egy kicsit, ha anyám sokat beszél, akkor sokat. De dolgozathoz még nem nyúlok. Azért legyen bennem egy kis tartás.
Más nincs. Szerintem ne alibizzünk idén sem, inkább égessük magunkat tovább, előbb utóbb úgyis muszáj porrá legyünk. Lehet vadul, lehet klasszikusan, kinek mi áll jól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése