Képes nap

Hihetetlen, hogy még csak szerda van, mert úgy érzem, pénteki halálos fáradtság lakik bennem. Nem értem miért, és nem is biztos, hogy el tudom magyarázni, de valahogyan a jógának és a regenerálódásnak van hozzá köze. Mintha az egész testem teljes erőbedobással valami sebek begyógyításán ügyeskedne, amitől aztán mintha minden energiája beköltözne  valahova legbelülre egy kis öklömnyi magba, és azt üzenné kifelé, hogy mindenki hagyja békén a picsába, mert éppen azon igyekszik, hogy életben maradjon.

Nem jókor van ez most, de tenni keveset lehet ellene. Sok energia kell, sok türelem. Hát igen, magunkkal szemben mindig is. Ilyenkor nagyon sokat kellene odakint lenni a szabadban, hagyni hogy süssön az ember arcába a nap, elhinni, hogy ez a téli sötét még nem a halál árnyékának a völgye. Lehet, hogy nekem egy farmon kellene laknom igazából, de tényleg. Egy olyan házban, ahol ha reggel kilépek az ajtón egy egy vidám völgy fekszik a lábaim elé, nem a füstös város, és ahol kék vizű tó várakozik rám délutánonként.

Jó, ez nincs, csak lopott percek vannak. Életből lopott életek. Tegnap délután például TSB-vel loptunk magunknak egy órányi életet a tó melletti napsütésből. Kimondhatatlanul hálás vagyok neki, hogy végül eljött velem sétálni. Fotóztam is, és az a jó hír, hogy kezdem megszeretni az új gépem. Vagy ő kezd megszeretni-megszokni engem. Már majdnem ismerjük egymás határait. Szép, szürke-zöld fotókat is sikerült csinálni. És van pár egész jó fekete-fehér. Hallgattam életem fontos fotósainak tanácsára ezzel kapcsolatban, és utómunkálatban oldottam meg a dolgot. Nem mondom, hogy ebből a szempontból nem volt egyszerűbb a kis Samsunggal, itt olykor vágni is kell, mert szerintem az ember másképp lát színesben, mint fekete-fehérben, de mindegy.

Gyönyörű volt a tó tegnap, és ez a lényeg, Nem gondolok rá, hogy valami autópálya le- vagy felhajtót, vagy mi a  faszomat építenek  ettől a szépségtől alig ötszáz méterre. Ez egy olyan ország, hogy még azt is el tudják venni az embertől, amit soha nem szabadna.

Amúgy meg mindenki dilis, mindenki követelőzik, és utálom a félévzárásokat, de pláne utálok egyesre lezárni bárkit. Viszont megmenteni sem lehet senkit attól, hogy megtalálja önmagát, az meg olykor nagyon is rázós túra.
Próbálom felemelni a fejem, és levegőt venni. Kíváncsi vagyok, a hétvégi jógameditáció segít-e, de azt hiszem, tulajdonképpen csak egyszerűbben kellene élnem.
Vidám zene lesz a nehéz naphoz. Talán kellene pár szappanbuborék, meg szalmabála.