Gyerekkor

Inspiráció: http://irodalmiszabadrablas.blogspot.hu/2015/01/beszelgetes-gyerekkor.html

A félelemben hittem elejétől fogva, tényleg nem is került sokba, azt hiszem, mert már születésem pillanatában ez különített el a világtól, törvényként ez határozott meg. A félelem sok alakot öltött: a sikoltozó rémálmok köpenyébe burkolózó sötétség, a fulladás szinonimájaként érkező hajnali szürkeség, sőt a magány odvában lakó halál könyörtelen és néma fehérségének alakját is.
Boldog és gondtalan gyerekkoromat saját sötétségem árnyékolta be; a világ árnyoldalából véletlenül társamul szegődött rosszkedv állandó tele. A tél, ami nem ismeri csak a pillanatnyi tavaszt, és amiben enyhülést az örök szeretet hajkurászása aligha ad, viszont szeretetlen, de kitartó házasságként kísér a halálig .
A gyerek, aki előtt égi figyelmetlenségből fellebbentve marad az örökkévalóság fátyla, túl sokat lát a világból, és túl keveset önmagából. Ez kedvére nem, talán csak javára válhat. Ha az ilyen gyermek, megint csak égi mulasztásból, megéri a felnőtt kort, maga köré tükröket állítva a világ önnön képét mutogathatja másoknak, és reménykedhet, hogy ha a félelme nem is tűnik el, mások előtt mégis örökre rejtve marad.