Nem nem buddhista taniskolát nyitunk, nem kell aggódni, csak tegnap Emma hozott a Gyémánt Körre egy kis buddhista promófüzetet, mert rácsodálkozott, hogy tényleg van olyan, hogy Gyémánt Út. Szóval mi így teljesen ösztönösen rátaláltunk a világ befogadásának egyik lehetséges útjára önmagunkból és az élet szeretetéből, meg a megéléséből kiindulva. Tessék. Hát nem mérhetetlenül bölcsek vagyunk? Hát de.
Na jó, persze a mi kis Buddhánk a legbölcsebb, de azért mi TSB-vel társai vagyunk a bölcsességben. El is képzeltem magunkat, ha nem is lámáknak meg szerzeteseknek, hanem vonaltartóknak (ma reggel olvastam, hogy van ilyen is). Ezt romantikusan úgy képzelem, hogy valami szerzetesruhában napi nyolc órában tartjuk a vonalat és meditálunk. Gyanítom, hogy nem erről van szó, de mindegy.
Mindenesetre egyeztettünk pár közös időpontot az adventi időszakra, és kicsit meglepve tapasztaltam, hogy alig van szabad, semmitevős nap.
Azt hittem, decemberben majd nagyon rá fogok érni, lelassulok, veszek jógabérletet, eljárok minden délután, de megint teleírtam a naptáram. Furcsa, de kezd kikopni belőlem a szemrehányás magam felé, mert rájöttem, hogy talán én végül is ilyen ember vagyok, ilyen tevékeny, aki minden napját telezsúfolja programokkal. Lehet, hogy ez jó jel, mert ha az ember elfogadja olyannak magát, amilyen, akkor majd onnan lehet elindulni arrafelé, hogy ez miért van, de inkább, hogy hogyan ne legyen így. Ma nem érzem az egészet reménytelennek.
Tegnap a találkozónk előtt voltam jógán, és az oktató fura gyakorlatokat csináltatott velem, mert meggyőződése, hogy nem működik például a vesém, meg a pajzsmirigyem. Én ezek miatt nem aggódom egyébként, mert tényleg nem működnek, de hát végtére is erre is való a jóga, mármint hogy az ember rendet tegyen odabent. Végül úgy döntöttem, bárhogy is lesz, veszek magamnak bérletet decemberre. Majd ahhoz igazodom. (Amúgy a délután ötkor kezdődő órára esti program esetén is eljutok talán.) Muszáj, hogy valamennyire fontosnak maradjak magam számára, különben tényleg túl hamar halok meg. Amúgy a tegnapi gyakorlásnak volt még egy nagyon kellemes hatása, ugyanis nagyszerűen aludtam, és álmodtam is valami végtelenül békés szerelmeset, amire sajnos nem emlékszem.
A Gyémánt kör klassz volt, szeretem ezeket a nőket tényleg, jó velük üldögélni, meg beszélgetni. Meglepetésnek még Ristjana is megvárta amíg odaérünk Emmával, aminek különösen örültem, mert hétfőtől budapesti lakos, úgyhogy alkalmam volt egy kicsit megölelgetni, meg elbúcsúzni. Ez utóbbi persze komolytalan dolog, nem érdemes szomorkodnom, hiszem talán még többet is találkozunk majd, mint eddig, mehetek hozzá aludni, amikor jövök-megyek a világban.
Olyan rossz napok vannak, de olyan jó beszélgetéseim. Minden engem körülvevő, kétségbeejtően szomorú jelenség és történés mellett mégis szép életem van. Nem adnám egy könnyebbért, az biztos, mert az az elméletem, hogy a nehéz életekhez van ez a barátságmelléklet. Nem is hiszem, hogy létezik bármi, ami megnyugtatóbb számomra, mint amikor velük beszélgetek. És mindig olyan sokat tanulok tőlük a világról és az emberekről. Tegnap Emma például a konferencia-szexturizmusról mesélt, ezek szerint én másmilyen konferenciákra járok, mert én még nem tapasztaltam ilyesmit, tegnapelőtt meg az emberi viszonyokról és a kommunikáció fontosságáról beszélgettünk egy számomra nagyon is kiegyensúlyozott életet élő emberrel.
Különben én ezért nem is értem azokat, akik sok embert gyűlölnek. Milyen rossz érzés lehet. Jó, nem kell azt hinni, hogy mondjuk én mindenkit szeretek, sőt, de ha valakit nem is, akkor is igyekszem inkább nem találkozni, nem beszélgetni vele. A rossz kapcsolatokból az ember nemigen tud hasznos tapasztalatot csiholni magának. Mondjuk a napi politikából még nem sikerül ilyen szépen kijönnöm, de majd gyakorlom. Vagy tényleg elhúzunk abba a teraszos kávézóba, és csak nagyon kevés embert viszünk magunkkal.
Más nincs. Ma céglátogatással kezdek, úgyhogy nyugiban elkortyoltam a tegnap az oktatótól kapott máj és epetisztító teámat. Tényleg kurva keserű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése