Pénteki

A legmélyebb lélegzetet mégiscsak péntek reggel lehet és kell is venni. Bár nem fizikai munkát végzek, ilyenkor mégis úgy érzem, még egy utolsó izomfeszülés, aztán helyére kerül ennek a hétnek a ... hát, nem tudom, egy újabb tégla a falban, a nádkunyhó teteje, vagy a katedrálist csúcsa. És ha az utóbbi, minek a katedrálisa is volna ez? És miből is épül? Sóhajokból vagy káromkodásból?
Hosszú volt a hét, bármennyire is szünet volt előtte a tanítványaimnak. Hogy én fáradt vagyok, az nem nagy csoda, hogy ők is, hát azt ugyan értem, de nem örülök neki. Egyszerre érzek velük egyet, és bosszant a nyavalygásuk. Most a végzősökről beszélek, akik tegnap kiakadtak, amikor emlékeztettem őket facebookon a mai dolgozatra. Azt írták, utálják az iskolát, és ezt komolyan is gondolják. Sajnálom őket, mert szörnyű lehet minden nap arra kelni, gyűlölik, amit csinálnak, az még egy rutinos felnőttet is felőröl, viszont azt is tudom, hogy nagyon keveset tanulnak, így csak a frusztráció marad minden nap. Nekik is, nekem is. Fogalmam sincs, mi a megoldás.
Tegnap vizsgáztattam, így Ristjana avatójára sem, meg utána brunchra sem tudtam elmenni. Pontosabban az utóbbira átugrottam a vizsgáztatásról öt percre. Hát így. Már megint két szomorú nővel vizsgáztattam együtt, és mivel én is kicsit szomorú voltam, bátran pályázhattunk volna a gyomorfájós bizottság címre. Az van, hogy néha borzalmasan unalmas emberekkel hoz össze a sors, és bizony elég sok köztük a tanár. Ezt se értem. Az unalmas tanár óráján mi a fene történik vajon? Vagy az elitgimikbe még jógyerekek járnak?? Régóta mondom, kellene egy tanárcsereprogram a sulik közt; két hét egy szakközépben/elitgimiben/szakiskolában. Az embernek szélesedne a látóköre, meg a módszertani eszköztára, az tuti. Mondjuk öt évente lehetne menni. (Persze az a kérdés, ki akarna.)
Amúgy péntek van, megjött a rossz idő is, nyilván, a legkisebbik szarrá ázik a cserkésztáborban, sebaj, majd megszárítom vasárnap. Elég szorosra van tervezve megint minden napom, nem tudom, mi a fene ütött belém, hogy feszt programokra megyek, illetve tudom, de mindegy. Holnap mozi, vasárnap Radnóti emléknap. Olvasni kellene, pláne, hogy tegnap este elmaradt az olvasóklub, így hétfőre lenne idő pótolni Jane Teller Semmijét is. Ehhez képest megszerezni sem sikerült.
A legjobb hír, hogy ma este Emma főz nekünk, holnap pedig alhatok reggel, már ha bírok, mert mostanában megint hajnalban ébredek a macskára. Amúgy azt álmodtam, hogy hatalmas hó esett, és nem tudtunk iskolába menni. Ezek a hajnali álmok olyan vigasztalóak tudnak lenni.
Más. Tegnap hivatalosan is közzé tehettem, hogy megyek Varsóba és Auschwitzba. Nagyon komolyan veszik magukat az amerikai szervezők, de nem baj, inkább így, mint máshogy. Büszke is vagyok, meg ilyesmi.
Más nincs. Olvasni szeretnék, takaró alá bújni egy jó könyvvel, és élvezni, hogy élek. Gondolom, ezeket majd egy másik, egy párhuzamos univerzumban. Pontosabban, hülye vagyok, egy hét múlva a teraszon. Alig várom. Egyébként szép ősz van. Vizuálisan mármint.