Pályaudvar

Nem csak mindenféle emberek, hanem mindenféle istenek is vannak. Nem pont arra gondolok, hogy akkor mennyiféle vallás, és hogy Szentháromság, Napisten vagy Krisna, hanem egyáltalán. A transzcendencia az egyén igénye és magánútja. A kiépített vasútvonalak mellett milliárd gyalogút van, kis ösvény, murva, mit tudom én, lehet bicikliút is, mert a hitében mindenki arra megy, amerre jónak látja.
Nem vagyok ellene annak, hogy az objektív praktikum egyházakat szervez, mert az élményt jó megosztani egymással. Így akik hasonló Istent vagy isteneket szeretnek maguk mellett az úton, mindezt közös séták keretében is tehetik. A közösség erőt adhat, átsegíthet nehézségeken, de nem spórolja meg az embernek az útközbeni szakadékokat. Vagyis kezet nyújt, tippet ad az elrugaszkodás erejét illetően, de ugrani csak egyénileg lehet. Isten megismerésére nincs akciós változat.
Advent első vasárnapjától a keresztény világ Jézus születésére kezd el készülni. Fényekkel, gondolatokkal, a jó felé való odafordulással. Helyes, ez fontos, mert a magam feltétel nélküli odaadását a másik embernek, én is az iránta érzett tisztelet és szeretet egyszerű és reményteli kifejeződésének tartom. Persze ne értsen senki félre, ez az időszak éppen hogy nem porcukorral behintett mindennapokat jelent; a növekvő fényben növekszik az árnyék is, az örömben a bánat. Talán csak a szeretetben nem növekszik semmi más, mint maga a szeretet, talán csak abban nem bújik meg semmiféle ronda állat, meg rosszindulattal osztódó sejt, úgyhogy még egészséges is. (A Kis Buddha, remélem, most bólogat.)
Nincsenek amúgy nagy fogadalmaim, nem szeretem az ilyesmiket, inkább törekvéseim vannak. Ha nem sikerülnek, majd gyakorolhatom önmagam szeretetének nehéz feladatát. Viszont a törekvésekben ott van az, hogy hatékonyabban teszem a dolgom, jobban beosztom az időm, így több időt tölthetek azokkal, akikkel szeretnék.
Sok minden lesz, szinte minden napra jut valaki, akinek örülni lehet, de a mai nap a legszűkebb családé. Aztán a következő 24 napban lesz vacsoracsata, mozi, főzés, sütés a lányokkal, a gyerekekkel, ajándékkészítés, régen látott barátok (végre a kedvenc biológusunkat is láthatjuk), sok fahéj és szegfűszeg illatú forralt bor tereken és itt-ott főleg volt tanítványokkal, ebből kifolyólag természetesen elég sok fejfájás, no meg jóga, mert tegnap reggel visszatért a tavalyi fájdalom a hátamba, és rengeteg olvasás, meg írás, meg munka.
Ez van, ilyenkor sincs máshogy, mint máskor: az ember él, ahogy lehet, és ahogy tud. Isten úgyse komálja a hazudozást, meg hát az Advent sem sokban különbözik a többi napoktól, legfeljebb kicsit szebben van feldíszítve az életnek nevezett pályaudvar, meg valamivel gyakrabban utaznak át rajta angyalok.