Kéne egy ablak

Amin kimászhatok legalább, mert azt hiszem, én nem leszek száz éves. Nem leszek, mert egyrészt nem élek Svédországban, másrészt meg nincs is bennem annyi türelem, hogy olyan sokáig húzzam. Meg nincs is annyi, hogy is fogalmazzak, mondjuk mondanivalóm a világnak.
Tegnap este egy svéd komédián (gerontokomédián) nevettem magam egészségesre a talán újrainduló baráti filmklubon. A régi klub a filmguru bokros elfoglaltságai miatt megszűnt,  de a társaságban benne maradt az igény a filmezésre, ezért lehet, hogy mi a magunk örömére megint összejárunk majd. Igazából ez a vacsoracsata közönsége, csak ide fiúk is jöhetnek, ha akarnak, mert onnan ugyebár egy szerencsétlen próbálkozás után végleg kitiltottuk őket.
A száz éves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című filmet néztük meg, ami nem egy filmtörténeti csoda, de rendkívül szórakoztató volt. Az mondjuk kevésbé, hogy a szépen fejlett, háromnapos fejfájásom miatt, meg mert valakinek vezetni is kellett, én gyümölcsteát ittam bor helyett, de mindegy, ez már így lett.
Mindjárt vége a hétnek, ez a legjobb hír, és az tuti, hogy szombaton aludni fogok, már reggel legalábbis, mert úgy érzem, behozhatatlan alváshiánnyal küzdök. Lehet, hogy két nap alvást kérek Karácsonyra. Nem is értem, mitől vagyok ennyire fáradt, amikor hétvégén kialudtam magam. Vérszemet kapott a szervezetem vagy mi a rosseb. Nagy a kísértés, hogy ma reggel ne is menjek jógára, inkább aludjak itthon, de azt is tudom, hogy az meg életmentő, úgyhogy inkább mégis elmegyek.
Jó lenne valami kisebb leterheltség, de ez még mindig nem az erősségem (mánia). Arra gondolok, majd decembertől, de ha reális vagyok, akkor esetleg februártól majd jobban ráérek, mert kevesebbet vállalok. Ez se biztos, de egyelőre január 31. utánra még nem írtam semmit a naptáramba..
Holnap végre megnézem az Ítélet Magyarországont, nagyon kíváncsi vagyok, és nagyon kíváncsi vagyok arra is, a diákok mit szólnak majd hozzá. Állítólag lesz a film után beszélgetés is az alkotók közül valakivel, és egy (két?) bíróval. Kár, hogy a volt osztálytársamnak pont Szegedre kell mennie, meghallgattam volna, ő mit mond erről az egészről.
Más. Szombaton Pesten leszek színházban, de mivel jövünk-megyünk (lásd még jöttmentek), most nem lesz időm találkozni senkivel, csak persze Sztimivel, akivel együtt nézzük a Spiró darabra. Nagyon jókat hallottam róla. Már a darabról, Sztimiről nem kell hallanom, őt ismerem. Vicces különben, hogy ezt a darabot Pécsett is játszották, itt bezzeg nem volt időm elmenni rá.
Jó volna szombaton elmenni a tüntetésre is,ha már arra járok, de ezt még én sem tartom valószínűnek, pedig a mire lesz időm, mire nem kérdésében elég naiv tudok lenni. (Vagy hülye.)
Más nincs, Gyula krimijét és Janne Teller Semmijét olvasom, ami kicsit túlzás, mert utóbbiban egyelőre az első oldalig jutottam. Kicsit ódzkodik a testem és a lelkem is ettől a regénytől, talán mert megéreztem a semmit a saját életemben is, és hirtelen nem találtam a kezem ügyében senkit, akivel ezt az egzisztenciális válságot le lehetett volna küzdeni. A semmi az én dementorom.
November lett közben, jól esik a köd, a hideg reggelek. Az ember már majdnem elhiszi, hogy közeledik a tél. Takaróra vágyom, békére, a hajnali hólapátolás hangjára, könyvekre, hóesésre, és arra, hogy pár napig ne szóljon hozzám senki. Buffaloban (NY) esett már vagy másfél méter hó. Miért nem vagyok Buffalóban?

És mert tegnap este sokat emlegettük Kollár-Klemencz Lászlót, legyen Kistehén.