Borbély Szilárd: A Testhez - Ódák és elégiák

Nem az életrajz hasonlósága miatt, hanem egyébként a legjobb szándékkal mondom, Borbély verseskötetét csak azoknak ajánlom olvasásra, aki
"meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papjase magának, sem senkinek."
Nem akarom hosszasan ecsetelni, hány halott magzaton, elvetélt csecsemőn, hány elégetett testen át visz az út a semmibe, a születéstől az elmúlásig, és vissza nem. A nem ítélet, a belenyugvás, a leltár versei ezek az ódák és elégiák. Ódák a fájdalomhoz, a Test szűnni nem tudó küzdeleméhez, és elégiák a lélek örök bolyongásáról. A verseket olvasva úgy éreztem, Borbély Szilárd keresett. Anyát, támaszt, boldog gyerekkort, de helyette csak nőket talált, más gyermekek más anyjait, mások, a meg nem születettek szárnyatépett, összetört angyalait.

Huszonöt éves voltam, amikor teherbe estem. Minden rendben ment, hiába mondta egy félnótás orvos, hogy vízfejű lesz, és koraszülött. Szép gyerek lett. Nem vidám, de szép és öntörvényű. Felnőtt nő. Huszonhat éves voltam, amikor megint terhes lettem. Nem terveztük, de örültünk. A bátyám azt mondta, mint a nyulak. Nem nekem mondta, de anyám a teljes körű tájékoztatás híve volt már akkoriban is. Minden rendben ment, de őt már egyedül szültem. Rossz volt az időzítése. Egy nap múlva már az inkubátorban feküdt, és éjszaka, amikor túl volt a nehezén, áthívtak. Erős gyerek volt, az is maradt. Isten a bírám. Így neveztük el. És úgy is, Krisztushordozó. Két hetesen már operálták. Mindent kibírt. Ma már férfi. Harmincnégy éves voltam, amikor teherbe estem. Ezt akartam. Egy harmadikat. Semmi nem volt rendben. Méricskélték, csóválták a fejüket. Talán elvetél, ezt biztatásnak szánták. Nem vetélt el. Hatalmas tűt szúrtak a hasamba, az orvos meg számolt. Mért és számolt. Sok számot mondott, egyik sem volt jó, de nem emlékszem rájuk. Akkor még nem érdekeltek ennyire a számok, de azt azért tudtam, hogy embert ölök. Meg kellett szülni. Két napig tartott. Emlékszem, Bulgakovot olvastam a váróban. Egy nő rám mosolygott, és azt mondta, jó könyv. Én meg azt mondtam, inkább időszerű. Az orvos azzal biztatott, lehet másik gyerekem, még fiatal vagyok, pedig akkor már nagyon öregnek éreztem magam. Megesküdtem, hogy bosszút állok. Hogy megmutatom. Harmincöt éves voltam, amikor teherbe estem. Nem engedtem, hogy méricskéljék. Újra megszerettem a matematikát és a valószínűségszámítást. Papíron számoltam és fejben. Minden rendben volt. Korábban született, lassan vert a szíve, a nyakán kétszer volt körbetekerve a köldökzsinór. Valószínűtlenül szép gyerek lett, aki Isten összes vidámságát ajándékba kapta.
A Test üzenet, a Test jel, a Test Isten szegmentuma, a Test minden és semmi.

Ezt most én írtam, de Borbély ebből írt ötvenkilencet. Lehet, hogy nem kell mindenkinek minde(n)t elolvasni.