Menj, nem tartóztatlak, csak ne haragudj rám. Nem az eső miatt, nem is a szél miatt, egyszerűen csak nem akarok értünk tenni semmit. Menj, most nem kell kifogás, nem ragaszkodom semmihez, nekem nem kell, hogy lássalak ahhoz, hogy majd felidézzem a pillanatot: a napsütést, a redőnyön keresztül a falra vetülő reggeli árnyékot, a csendet vagy a nevetést. Menj, élet van odakint, a te életed is, meg az enyém is, napsütés, szél, bejáratlan út, egymásra hasaló kövek, végtelen tenger.
Most menj, én is megyek, szélnek eresztek mindent, a kötést elbontom, legyünk szabadok megint, vigyen minket a víz egymástól messzire.
Most már menj, nem fogsz hiányozni, én sem fogok hiányozni, maradt itt belőled épp elég, belőlem is maradt nálad elég.
Most menj, amit egymásnak eddig adtunk, az hadd maradjon nálunk örökre, amit egymástól mától elvehetnénk, az inkább ne történjen meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése