Szerda

Van valami szánalmas a szerdában, és nem, nem az, hogy a szánalmassal alliterál, hanem ... hát talán ez a köztes helyzet, ez a nem vezet sehová gondolat, ez a mégcsakszerda, márszerda disszonancia totális sikertelensége. Azért szerda van, tudom, nem lehet mit csinálni, de szombatot szeretnék. Ez is alliterál.
Tegnap eredetileg zenéstáncos összejövetelt akartunk tartani Emmánál, aztán végül beszélgetős este lett, tulajdonképpen nem is tudom, miért. Talán az sem kedvezett a táncnak, hogy dögrováson voltam/vagyok, de mintha a beszélgetőtársak sem lettek volna annyira felpörögve. Vagy csak szolidarítottak velem? Nem tudom.
Végül sok pohár kellemesen hideg lambrusco után majdnem éjfélkor zártuk az estét, és megállapítottuk, hogy az én életemben minden probléma (és persze öröm is) rólam szól, de értsük ezt most általánosságban, és hogy kell, hogy legyen az életben valami, rossz szó lesz, egészséges önzés. Hogy életben maradni, meg örömet lelni a mindennapokban igazából így lehet. Megbetegíti az embert, ha mindig elfojtja bizonyos érzéseit, vágyait ésatöbbi.
Azon gondolkodtam fogmosás közben, hogy akkor a blogírás az egészséges önzésem megnyilatkozása, pótszer vagy micsoda. Valószínűleg minden együtt. A micsoda is. Most azon gondolkodom, vajon miről nem írtam, amiről kellett volna, ha a jobb arc- és agyféltekém tele van takonnyal. Fene tudja.
Egy biztos, zéró kedvem van bevonszolni magam az iskolába és hét órán keresztül tanítani, de nem vagyok lázas, szóval persze megyek.
Egyetlen szerencsém van, délután hazajöhetek aludni, mert az Esterházy programról kiderült, hogy pseudo-Esterházy, vagyis ő nem lesz itt, viszont számomra ismeretlen emberek beszélgetnek egy általam nem olvasott könyvéről. Istenem, még szerencse, hogy Emma tud olvasni.
Más nincs, írtam egy könyvismertetőt a Gittre a medvekutatós könyvről, és ma csak aludni szeretnék. Lehet, hogy a szerdákat is utálom.
Kárpótlásul John Newman most elénekli nekünk, hogy Love me again.