Dimitri

Rosszkedvű emlékposzt felnőtt tartalommal. Csak saját felelősségre. Vagy inkább sehogy.

Azt hittem, nem kell már szóba hozzalak, de megint nem volt igazam. Szerettelek volna végleg letudni a nyáron, mert unlak, Dimitri, de tényleg, nem vicceltem akkor sem, és nem, szerintem nem is vagy vicces, vagy na jó, pár oldalon keresztül az voltál, de leszarom, ennek véget kell vetni. És ne gyere nekem azzal, hogy ultimatív igazságokat tudtál megfogalmazni, mert olyat én is tudok. Olyat mindenki tud, aki ezen az elcseszett bolygón él.
Tessék. Nézzük az én vasárnapomat. A vasárnapban az a jó, hogy nem kell korán kelni, tehát a macska négy óra húszkor szétkarmolja az ajtót. Mert addigra kurvára megéhezik az éjszakai alvásban. De nem baj, sőt, ebben az a különösen lelkesítő, hogy nyilván nem a te ajtód az ajtó, szóval majd egyszer eljön az ideje, amikor minden egyes karomhúzást háromszor veri le kenden a főbérlő. Jóvanna, akkor félálomban macskakaja, csak ne hidd azt, hogy közben nem lépsz a tányérjára. Rálépsz. Ez a legjobb a reggelekben. Ez a kiszámíthatóság.
Jó, oké, nem alszol vissza lábmosás után, akkor kezdjük a napot lendületesen, termékeny hajnali örömben. Az eső zuhog-e odakint vagy ja nem, csak takony az idő. Szóljon valaki Reggiónak, hogy ezt még rendezze meg. Takony az idő. Steve Reich biztos ír hozzá valamit. Aludni késő, meghalni korán, legyen akkor konyhaszolgálat. A leves sokáig fő, kezdjük azzal. Próbálom a farhátat elvágni, milyen az már, hogy farhát, olyan értelmetlen szó, csak ne a kezem vágjam, erre koncentrálok, de a gerinc nehezen enged. Már előrébb volt ez a tyúk, mint sok kortársam. Végül sikerül.
Ebben a pillanatban pingvinre emlékeztet a torzó. Pingvinleves grízgombóccal. Teszek bele medvehagymát. Medvehagymát mindenbe teszünk, ha szezon van. Az a biztos. Megiszom a második kávém is.
Hús, zöldség. Hol van anyám? Menjen Michael a fenébe a buddhista főzésével, bocs Michael, tudom, nem vagyok méltó, viszont fáj a torkom. Anyám. Örülök neki, tényleg, jól meg is köszöntjük, tegnap hetvenkettő. Ezen a ponton az oroszok bevonulnak a Krímbe. Vagy egy kicsit előbb. Nem vagyok benne egészen biztos. Anyám krumplihámozás közben kampányol. Csak transzparenst nem hozott, mert azért nem olyan nagy a konyha, de elővigyázatosságból benézek a spájzba. Egyelőre nincsenek oroszok.
Ebéd után olvasni akarok, hiába, anyám Bächert is túlbeszéli. Inkább vasalok. A nőt nézem ötször, de csak kettőig bírom, akkor egyrészt szeretném egy tompa késsel felvágni az ereimet, másrészt hirtelen kiderül, hogy meccs van. No, meccsre nem vasalok, azért bennem is maradt egy szikrányi büszkeség. Helyette megpróbálom beletenni az új macskavécébe az aktív szűrőt. Annyira rendben van a mozgáskoordinációm, hogy egy mozdulattal letöröm az ajtaját. Szóval hogy tisztán lássunk, letöröm az ajtaját annak a macskavécének, amit azért kellett venni, mert az előzőnek letörött az ajtaja.
Nem sírok, nem káromkodom, de azon gondolkodom, van-e valami, amivel annyira meg tudnám zsarolni Kim Dzsong Nemtomkit, hogy cserébe adjon egy kurva nagy atombombát, amit ott helyben ledobhatnék magamra. Megfigyeltem, hogy stresszhelyzetben nem jut eszembe semmi előremutató.
Na mindegy, van pillanatragasztó. Ipari. Megragasztom a billenőajtót. Illetve az ujjam az ajtóhoz. Nem baj, lehetek a macskavécé része. Én, és én, meg a macskavécé. Ha a hajam is odaragasztottam volna, akkor lehetnék Ionesco dráma. Elválasztom magam, és látám, hogy ez jó. Miután háromszor vérig sértem az össze családtagom, taxisofőrré avanzsálok, és elszállítok. Nagy gyereket a pasijával a város egyik végébe, anyámat a másikba. Hazaérve örömmel látom, hogy meccs van. Van, ami biztonságot ad az embernek a hétvégén.
Konyhaszolgálat kettő. Megmondta Michael, hogy azonnal el kell mosogatni. Van a férfiakban valami irritáló. Például, hogy túl sokszor van igazuk. Neked is Dimitri, hogy a franc essen beléd. Miközben Langdon, a világhíres amerikai kódfejtő nem ismeri fel a latin szöveget (óédesistenemmár), kivasalok még húsz pólót. Ha háremem lenne, se lenne kevesebb. Nincs háremem, a tesóm viszont telefonál, és megkér minket, hogy menjünk a picsába. Nem ilyen udvariasan. Ezek szerint valami olyasmit találtunk mondani anyámnak, amit a tesóm egy másik időpontban alkalmasabbnak talált volna közölni. Az időzítésen sok múlik. Később felhívom, hátha lehiggadt, de nem veszi fel. Ma is felhívom, de hiába. Sms-ben köszöntöm fel. Ma negyven éves.
Este még kijavítok fél csomag dolgozatot, és megalkotom egy cikk címét. Majd a címhez írom a cikket. Előfeltételezem a sikertelenséget, meg néhány könyörgőre fogott e-mailt címváltoztatás ügyben.
Közben krízishelyzet és hidegháború alakul Európában. Reggelre le is hűl az idő, és fájni kezd a torkom. Az iskolában egyik szuicid csoporttól a másikig jutok. Ki a háborútól retteg, ki csak haza akar menni. Szürkeség van, szitál az eső. Radioaktív-e? Esetleg újraforgathatnám a Stalkert iskolai környezetben.
Elcseszett napok egy elcseszett bolygón. Dimitri, tudom, hogy a hullamerevség egyenlőséget teremt, de akkor is unlak. És mindenre túl sokáig kell várni. Erre a kurva tavaszra is.