Retus

Felnőtt tartalom! Csak saját felelősségre.

Nem is tudom, hol kezdjem. Nyilván ott, hogy nem vagyok normális. Tudom, ennek nincs hírértéke már, de akkor is. Péntek van, süt a nap, szarni lehet mindenre a politikától kezdve a globális felmelegedésig, erre mit csinálok???? Na mit? Elmegyek tablófotózásra.
Tudom, az ilyen ember lője le magát, és mielőtt elvérzik, lehetőleg ássa is el a testét egy félreeső bánya mellett egy üvegcseréppel, hogy a társadalomnak, a családjának és a barátainak ne okozzon több gondot. Ez volna a fair eljárás, nem az, hogy még meg is írja a kalandot, de hát bocs, muszáj kidühöngenem magam, és hát azért azt is vegyük számításba, hogy aki életében fotózott már valaha, az legalább röhög ezen egy jót.
Persze már a telefonbeszélgetés alkalmával gyanút kellett volna fogjak, és javasolnom kellett volna az engem tablójukra ragasztani szándékozó osztályoknak, hogy a képem helyére rajzoljanak egy szmájlit vagy egy vicsorgó fejet, de neeeeem, én barom kedves akartam lenni, meg együttműködő. Minek olvasom Máté Gábor könyvét egyáltalán???
Na szóval a pali azt mondja a telefonba, hogy a tanárnő (sic!) akkor menjen kettőre. Mondom, aha, és milyen színű felső kell? A gyerekek matrózban vannak. Mondom, oké, csessze meg, de milyen lesz a háttér, milyen színben lesznek a kolleginák ésígytovább, aszongya mindegy. Siettem, mondtam, jól van, akkor mindegy színűben leszek.
Odamegyek, azongya az ajtó Stúdió, apád stúdió, koszlott pince, bent már nyomorognak hatan. Bátor anyuka mondja, tablófotózás van. Mondom, ja azért jöttem. Három a kislány a puffon Western csizmában. Biztos Western-tagozatra járnak. Egy másik hevesen sminkel, csóró gizda srác ötlönnyakkendőben izzad.
Mondom, hali, tanár vagyok, két fotó lesz, osztán mennék, persze ha van egy ilyen bika azt még kipróbálnám. Bika nincs, szék van. A csávó hümmög. Piros kardigán? Mondom, nem piros, mindegyszínű. Izzad. Hogy hát ez nem lesz egyszerű. Bazmeg, akkor mér' nem mondtad, hogy fehér. Tíz percig néz, de azt mondja, ne essek pánikba, megoldja. Pánikba esem.
Na jó, valamit buhera, ernyő, szűrő, anyámkínja, így-üljön tanárnő, ide-oda nézzen tanárnő ... ha még egyszer azt mondja, tanárnő, lefejelem, az biztos, baszki, kattintsál már, könyörgöm, hadd menjek a picsába. Nem jó, nem jó. Csillog a szemüveg. Ne bassz föl, hát vannak a földön szemüveges emberek. Na jó, de nem jó. Nyissam ki a szemem. Megölöm, az biztos.
Kicsit föl, kicsit le. Jobbra. Balra. Guruljon odébb  székkel. Ernyő, szűrű, háttér, sehogyse, piros kardigán, kell az a szemüveg? Nem hiszem el. Kell. Azért se veszem le. Hol az anyámban adtak ennek a fószernek fotósbizonyítványt???
Oké. kattint végre párat, csak ugye a piros, meg a szemüveg, és akkor mosolyogni is kéne ... Vicsorgok.
Arra gondolok, ha sorozatgyilkos lennék, ilyen kocafotósokra specializálódnék. A végén már majdnem sírok, mert kurva szar képeket csinál. Saját magamat nem lehetne, csókolom, egy Pajtás géppel is talán valahogy életszerűbbet tudnék esetleg.
Nah, válasszunk. A hatvanötös jó. (Nem jó, az a legkevésbé szar.) És akkor még itt a hetvenkettes ... mondom a hatvanötös jó. És esetleg a hatvannégyes? A HATVANÖTÖS jó. És ... Baseball ütőt akarok most. Ránézek. Törli a többi képet.
Oké, tudom, nem vagyok fotogén ember, általában pofákat vágok, és őszintén utálom, ha engem fotóznak. (Ezt szegény tavaly nyáron a továbbképzést megörökítő srác is tanúsíthatja, mert második nap életveszélyesen megfenyegettem, hogy ha még egy képet készít rólam, ott helyben átharapom a torkát.) Tudom, kicsit túlreagálom ezt a dolgot, de mit csináljunk, utoljára három éves koromban készült rólam viszonylag elfogadható portré azóta csak kifejezetten tehetséges emberek tudnak normális képet csinálni rólam. Ez van. Ilyen a fejem sajnos.
Mérgemben felhívtam TSB-t, aki jót röhögött, de csak azért, mert ő még nem volt. Úgy könnyű. Igyekezett megvigasztalni. A tanítványai azt mondták, a végleges képeken annyit retusál  a pali, hogy nem lehet ráismerni az emberre. Volt olyan, állítólag, akinek leretusálta az orrát a képről. Meg vagyok nyugodva. Még az sincs kizárva, hogy az egész fejem leretusálja, és akkor rajzolok a képre egy szmájlit. Piros kardigánban, szemüveggel.
Hogy ez micsoda egy ordas nagy átverés.
Aki szórakozni akar gyerekkori képeimen az itt megteheti: KATT
Most iszom valamit.