Feszt 2.0

Mindent úgy kell érteni, ahogy van. Ezt mondta tegnap Wahorn András saját kiállításának megnyitóján, és tulajdonképpen nem is téved. Én egyébként nagyon kedvelem a képeit, ha lenne pénzem, vennék is egyet, de nincs. Mióta öregszik, vagy mióta én öregszem?, őt magát is, mert hiába hangzik viccnek, egyre komolyabban tudom venni a mondatait. Például azokat is, amiket a férfi-nő kapcsolatról mond. Jó, tudom, alapvetően zenész, nem is akármilyen, de a zenélés tegnap az esti felhőszakadás miatt elmaradt, mert elázott a technika a Narancsligetben. Remélem, a Wahorn Airport zenei kalandozására még majd sor kerül valamikor a következő napokban.

A megnyitó után TSB-vel átzúgtunk a Vylyan Teraszra, ahol viszont Tompos Kátya énekelt. Azt hiszem, Kátya nem énekes a szó klasszikus értelmében, vagyis nem az éneklésben fejezi ki önmagát teljesen: nem csak a hangját adja, játszik is mellé, rájátszik a dalokra, ha úgy tetszik, de jó értelemben, és valami csodás zenésztársai vannak ehhez, úgyhogy le a kalappal. Bár a szar idő miatt jó nagyot csúsztak, megérte várnunk. Ja igen, és gyönyörű az orosz kiejtése is.

Kicsit sűrű volt a tegnap, sok dolog volt, ami érdekelt minket, és mind más helyszínen, így Kátyáék után mindenhonnan késtünk. Szerencsére a Budapest Bár alaposan ráhúzott a koncertre, ezért őket még elég sokáig hallgathattuk. A közönség tombolt, és bár Lovasi tegnap nem volt ott, Keleti András beugrott helyette, úgyhogy azért csak van remény arra is, hogy megnő az a szilvafácska. Hát így kell ezt, örömből, zsigerből szeretni az életet, ami, ha őket hallgatja az ember, még csak bonyolultnak sem tűnik.
Az este hátralevő része már nem volt ilyen örömteli sajnos, a Bezzeg a kurva Beckek éppen véget ért, mire visszaértünk Nagyharsányba, és ezzel párhuzamosan az ég is leszakadt. Még egy darabig lézengtünk, elmentünk a nagyszínpadhoz is, de végül nem maradtunk a Csík zenekar koncertjére a bizonytalan időben, meg hát néha aludni is kell, mert még annyi minden lesz a héten. (Csak valaki imádkozzon rajtunk kívül is, hogy ne essen már az eső.)
Más nincs. Az Uddijána-bandhát gyakorlom. Egyáltalán nem egyszerű, pedig egyszer már rájöttem, hogy kell csinálni.  Nagyon kell hozzá koncentrálni.

Tudom, hogy jobb élőben, de úgy nem tudok nektek zenét küldeni, úgyhogy marad ez.