Huszonnégy

Mostanában annyit járok Budapestre, hogy néha úgy érzem, már majdnem megismerem az utcákat. Persze csak foltokban, szóval azt ne kérdezze senki, hol van egyik rész a másikhoz képest, de például már majdnem képeben vagyok a Deák tér környékén, a Batthyányi tér környékén, a Szent István körúton, és a Margit-híd és a Belga söröző közti útszakasszal kapcsolatban. Ahogy telik az idő, úgy tudok egyre több foltot összekötni más foltokkal, de ettől még nem mondanám, hogy ismerem a várost.
Ez a kétnapos kiruccanás persze kétszer három órányi vonatozást jelentett, ergo kiolvastam a Kafka macskáit, visszafelé meg fájdalomcsillapítás céljából nekiálltam egy Nesbo kriminek. Hatásos.

Az utazásnak volt szakmai és volt magán része. A magán része leginkább a Fekete Lyuk projekt idei második rendezvénye volt, mely során magunkévá tettünk sok-sok (rengeteg koffeinegységnyi) kávét, sok-sok ételt és némi meggyes sört. Az este egyébként jó volt, kiderült, hogy van egy tök üres kávézó a világ végén, bár azt nem tudom, lesz-e abból valami, mert Zap most éppen más vállalkozáson töri a fejét, Sir Artemon pedig egy keszüi sámánnal akar barátkozni, én pedig szokás szerint magam sem tudom, mit akarok. Mondjuk lehetne egy ilyen kombinált vállalkozás, ahol készülnek italok, van hozzá dráma- és mozgásterápia, és angoltanítás, de egyelőre nem látom át, hogyan kapcsolódnának mindezek össze, hacsak nem úgy, hogy építünk hozzá egy bazi nagy teraszt is.
Az éjszakát Sir Artemon rendelőjének franciaágyán töltöttem (egy Jungot szerető pszichológusnak ezek szerint nincs kanapéja), de sajnos vagy hála Istennek, nem álmodtam semmit, amivel lehetett volna mit kezdeni terápiás szempontból.
Tegnap már csak arra volt időm, hogy szó szerint összefussak két emberrel, mert egyébként meg anyám és a húgom névnapja alkalmából együtt ebédeltünk a Kinóban, aztán végül anyám velem jött vissza vonattal, mert a tesóm elfoglalt volt.

Más nincs, legjobb volna nem csinálni semmit ma, mert még a reggeli jógára szánható időt is átaludtam, de így jó, majd talán délután csinálunk valamit, ha meg nem, hát csak a fejemre húzom ezt a napot, mint egy kinyúlt pólót, hogy ne is lássak semmit a világból csak Harry Holét. Olyan ez a nap, hogy ha pasi lennék, nem borotválkoznék meg reggel, hanem meghagynám a borostáimat, pont úgy néznék ki, mint Andrew Bird, főznék magamnak egy nagy bögre erős kávét, ledöglenék egy kanapéra és olvasnék huszonnégy órát.