Buddha reloaded

Alapvetően diárius jelleggel akartam megemlékezni ma a hétfő esti kis kiruccanásról, vagyis a Gyémánt Kör havi rendezvényéről, de közben annyi minden kavarog a fejemben, hogy ebből megint valami állatság fog kikerekedni. Nem meglepő.
Szóval hétfő este Emmával és TSB-vel nekiindultunk a városnak, hogy helyszínt keressünk szokásos világmegváltó beszélgetésünkhöz, de nem volt könnyű dolgunk. Hiába, nem egy pezsgő világvárosban lakunk, az elsőre kinézett kocsma zárva volt. Egy hely, ahol inni lehetne és zárva van - a világ szomorú hely lett. Végül egy másik intézményben kötöttünk ki, de csak mert esett. Ha meleg nyáreste van, tán köztéren italozunk.
A hely kellemesen kihalt volt, viszont kiválóan hideg lambruscót tudott hozni a pincér, és nagyszerű zenét muzsikált a fülünkbe a technika. Ezen kellemes körülmények együttállása végül több dolgot is eredményezett. Egyrészt tegnap hosszan és másnaposan fájt a fejem, másrészt rendkívül fontos szerepet kapott életünkben az atlétikai trikó, mondhatni vágyunk tárgyává lett, harmadrészt ha akartam volna, meghekkelhettem volna az étterem egész számítógépes rendszerét, de persze nem akartam.
Szép este volt sok nevetéssel, meg azzal a fajta buddhista nyugalommal, ami Emmára olyan jellemző. Néha arra gondolok, iszonyatos tévedésben él a világ, ő Buddha jelenkori megtestesülése. Ezt meg kell tőle kérdeznem egyszer. Na mindegy, hiányzott már a Gyémánt Kör, ez a lényeg, és most megkaptam, amit akartam - két mondatban az egész életem csillagrendszerét.
Más. Egészen érdekes dolgokra jövök rá, tudok meg, új képek, új információk kerülnek be a kognitív sémáim közé (most olvastam, tetszik), ettől megint újabb dolgokra ismerek rá a világban. Majdnem a legizgalmasabb elfoglaltság új dolgokra rájönni. Ennél már talán csak a régi dolgok izgalmasabbak.
Más. Néha az az érzésem van, mintha egy Bergman filmben beszélgetnék valakivel, aki tulajdonképpen egy Pilinszky Jánosba oltott Tom Waits. Az ötödik pecsétre gondolok.
Térjünk vissza az olvasmányélményemre, mert arról van szó most éppen, hogy amire nincs séma, nincs értelmezési minta, azt nem látja, nem érti, nem képes felfogni az ember. Én ezt önmagam is pontosan tudom illusztrálni, mert amikor Washingtonban kirándultunk, nem ismertük meg a buszunkat. Később a kilincset sem. Nem volt vizuális összehasonlító adat. Kár, hogy az a bejegyzés elveszett, most linkelhetném. Jobb híján képzeljünk el egy bejegyzést, ami erről a vizuális tanácstalanságról szól, és jól érzékelteti azt a fajta tanácstalanságot, ami néha elfog.
Más. Megkaptam a berlini regisztrációs lapot. Berlinbe fogok utazni. Berlin, drágám, a szívem közepe. A minden közepe. Szeret engem az Isten, ha nem is beszél hozzám. Unter den Linden leszek, csodálatos. A regisztrációs lapot egy mondat híján kitöltöttem, amikor elszállt az egész. Nem baj. Megcsinálom újra. Elmegyek Berlinbe. Ennél szebb mondatot régen írtam le, de tegnap olvastam egyet: Egyedül Leszek Tehát.
Más különben nincs. Buddha miatt megint türelmes lettem magamhoz. El fog múlni.