Helló, sziasztok, én leszek a mai előadótok, Feri vagyok, pé-há-dé hallgató. Ezt most nem magyarázom el, mert hosszú, de két év múlva már doktor leszek. Üljetek le, mert elkezdeném, ha már reggel összedobtam ezt a kis prezit nektek direkte. A KontraRáktól vagyok különben, van is ilyen pólóm, amit most fel kéne vegyek, de ti is láthatjátok, micsoda bicepszeim vannak, szal simán szétrepedne rajtam, de azér' a kislányok elképzelhetik, hogy most pólót cserélek, ha gondolják.
Na akkor kezdjük, tudom, hogy tíz perccel előbb vagyok, de nem baj, majd kitöltöm az időt hatásszünettel meg arcélmutogatással. És nyugodtan rajongjatok közben is, nem most adok elő először. Különben meg aki késik, annak pofon a jutalma, az első későé egy, a másodiké kettő, a harmadiké három, ésatöbbi, négyig most nem akarok elszámolni.
Hát akkor ugye a téma a rák. Pontosabban a daganat, mert abból van jó is, jóindulatú, az csak úgy van, meg növekszik. Pár éve volt egy faszi, akiből 58 kiló daganatot operáltak ki, és hát ennek eléggé örült.
Na most a rosszindulatú daganat az vándorol. És addig vándorol, hogy sok lesz belőle, és akkor a többi szervek már nem működnek, és akkor meghalunk. Attól, hogy valaki rákos, még persze élhet pár évet, mert azt kezelik. De hát az az élet rendje, hogy az ember rákos lesz. Meg ugye egy nyolcvan éves ember már élt eleget, az orvosok is úgy vannak ezzel, hogy kezelgetik, de hát minek. Én ha véletlenül megélem a nyolcvan évet, persze nem akarok rákos lenni, de ha az leszek, majd nem hagyom, hogy piszkáljanak.
Egy csomó dologtól lehet az ember rákos, kivetítem, szerintem csak a felét értem, szóval most ne kérdezzetek. Itt van ugye a stressz is. Három fajtája van, a fizikai, az jó, mert erős leszel tőle, mint én, a szellemi és az érzelmi. Van, aki nagyon használja a szellemi képességeit, ezért szellemi stresszt kap, és az nem jó.
Ha valaki összevissza él, az nem jó, mert a szervezete megzavarodik. Ha összevissza eszik, meghízik, ha meg összevissza alszik, akkor meg stresszbe lesz, és végül rákot kap. Mint például az orvosok, de én nem vagyok orvos, és nem is leszek szerencsére.
Bocsánat, most töltök egy kis vizet magamnak ebbe az üvegpohárba itt, és kicsit játszok vele, jövök-megyek, forgatom a kezemben, hogy jól látsszon a bicepszem, és aki akar fotózhat is, nem zavar, csak hadd pózoljak, mert a jobb arcélem az előnyösebb.
Na, ja igen, táplálkozás. Hát az emberek ilyenek-olyanok vagy egy kicsit átmenetiek. Az a fontos, hogy egy egészséges öntestképük alakuljon ki. Például vannak, akik ilyen kis kerekmellűek, van combika meg kis pocak, na azok nem kövérek, azok ilyen kerekek. Kicsit idenyálaztam az asztalra most, bocs, majd töröljétek le az előadás végén.
Szóval egyetek normális kajákat, ne műszarságokat, mert az nem jó. Az utolsó diára raktam pár gyümölcsöt, meg zöldséget, mert szerintem jól néz ki, és minden egyes áldott szót jól külön írtam, mert így hosszabbnak tűnik a szöveg.
Egyébként a biocuccokkal vigyázzatok, nem mondom, hogy rosszak, de szerintem azért van pár dolog, amit meg kell ahhoz permetezni, hogy egészséges legyen.
Köszönöm szépen a figyelmet. Az utolsó tíz percben szívesen osztok autogramot a kislányoknak, és persze fotózkodhatunk is, ha fel akarnátok dobni a facebook oldalatokat.
-----------------------
És ez nem csalás, nem ámítás, amit én írtam hozzá, azt nem szedtem dőlt betűvel. A többit szó szerint jegyzeteltük Gofrival, de ez ám a jéghegy csúcsa, mert az előadás nagy részében csak bámultuk, mi történik, és igyekeztünk nem vinnyogva röhögni. Legközelebb az rohadt élet, hogy kamerával megyek, mert vagyonokat fizetne ezért a srácért a Youtube. (Az elején azért voltam kénytelen kicsit többet fikcionalizálni, mert Gofri volt a második késő, jómagam pedig a harmadik, szóval a pólós epizódot még nem jegyzetelte, csak mesélte. Viszont pofont végül nem kaptunk. Már fizikai értelemben.)

:) A hajdinát kihagytad. :)
VálaszTörlésAzt is. :)
Törlésa feris poént kihagyom(önvédelemből), viszont biztos ez ilyen alapfok volt.majd legközelebb a cukorbetegségről beszél, amiről elsősorban tudni kell, hogy nem a szádban olvad. nem ugorja meg mindenki egyből a magasabb grádienst;)
VálaszTörlésa grádienst se, meg mást se.
Törlés