Wall Street

Sokan mondták már, és magam is úgy tartom, az élet, bárkié, az enyém, a tiéd, az övé, mind valamiféle csereügylet eredménye. Értékalapon működő határidős tőzsdei ügyletek sora. Én ennyit érek, te annyit érsz, ő mennyit ér vajon; én adok valamit, te adsz valamit, ő becserélné a reggeli bánatát az én mosolyomra, én pedig azt a használt bánatot továbbadnám neked, kezdjél vele, amit tudsz, cserébe adnád-e azt a futó érintést.
Hogy mi mennyit ér ezen a cserepiacon, azt előre senki nem tudja. Úgy van az, ezt is tudja mindenki, hogy a tegnapi vágy néha elveszíti az összes értékét, máskor meg hirtelen egy fél életet is megér. Nincs az a tőzsdei szakember, aki itt eligazodna.
Kivétel nincs, mert nincsen élet, ami ne tevődne mérlegre minden pillanatban, amire ne alkudnának innen-onnan, s amit csereértékként ne tartana kezében Isten, és nincs élet, amit ne tekintene hol tárgyalási alapnak, hol befektetésnek, hol szükséges veszteségnek.
Mostanában úgy érzem, a fél életem becserélném, ha valami kis csalás révén mégiscsak érhetne az annyit, hogy cserébe téged kapjalak, s venném a te életedet cserébe, vagy az életed egy kicsi részét legalább, barter ügylet, legyen, nyernék csak vele, tudom. De sajnos azt is tudom, ez sem kívánságra megy, jobban mondva nem az én kívánságomra csak.
Annyiszor hallottam, életben maradni mindig csak más élete árán lehetett és lehet most is, és a mások halálából miránk maradt örömöket, bánatokat, szeretetet, türelmet, lelkifurdalást vagy gyűlölséget magunkkal hurcolva tudunk csak menni tovább. Zálogtárgy minden élet, tudjuk azt, másoktól, mások életéből megőrzésre kapott vagy éppen kikövetelt percek és órák, és néha, igazán szerencsétlen történelmi pillanatokban egész életek sora.
Akit érdekel, annak mondom, ma reggel Kriszta felolvassa a Zálogot a Gitten. A hangján mindig minden szebb, mint ahogy  megírom. Ez is érdekes. KATT